Jobbik Magyarországért Mozgalom

Dúró Dóra
Örök társ

Dúró József
Istennel az úton

Kóbor János
Mi vagyunk

Kóbor János
Nemzet - a kollektív tudatszint

Kóbor János
Csillagos kokárda

Horváth Tibor
A bukás

Pajti Dóra
Ithaka felé

Kóbor János
Ezer év után

Szilvágyi András
Az SZDSZ szélső-liberális felvetései

Sánta Péter
A "Sátán" és a két lator

Cs.Szabó Béla
Láthatatlan régió, vezérkari főnök nélkül

Novák Előd
Keresztkérdés, avagy egy nyelvápoló töprengései

Molnár Tamás
Leltár lajtmenetben - 2004

Dr.Kiss Imre
Miért nem Betlehemet állítunk?

Molnár Tamás
MOSZKVATÉR

Jónás Levente
Korkép mai magyar szemmel

Molnár Tamás
TETEMREHÍVÁS

Körömi Attila
56-ban vérrel, most golyóstollal írjuk a forradalmat

Bíber József Tibor
beszéde a kínaiak elleni tüntetésen

Horváth Tibor
Magyar közoktatási törvény 2003-ban

Kóbor János
Eszmeiségünk

MIÉP-Jobbik Harmadik Út kampányzáró a Dózsában!!
2006.04.06

Tüntetés a szovjet emlékmű ellen
2006.04.04

Edda koncert Tökölön
2006.04.05

Vissza a kezdőlapra

Amennyiben támogatni szeretné a
Jobbik Magyarországért Mozgalmat, azt a 11705008-20485643 bankszámlaszámon teheti meg, vagy elektronikus úton is jelezhet a tamogatas@jobbik.hu címen.

Segítségét köszönjük szépen!

Dúró Dóra
Örök társ
2005.09.13.

Szeretet. Tisztaság. Boldogság? Boldogság? Gondolkodsz ezen. Gondolkodsz az életeden. Vársz valamire, vagy valakire. Egy jelre. Megkapod, belekapaszkodsz, mert tudod, hogy egyedül nem megy. Kapsz egy újabb jelet. A régivel eggyé válik. Te több vagy minden ilyen apró jel által. Megköszönöd annak, aki adta, megköszönöd Istennek. Ő adott neked mindent. Nem emberek, hanem csak Ő. Ő adta a fájdalmat, a keserűséget, a szeretetet, a jót, a tisztaságot, a boldogságot. Ő adott neked mindent és mindenkit. Ő adott lehetőségeket. Mindent. Az életet, a létet ő adja.

Általa ismerheted meg a világot. Megvan a képességed, hogy szeress. Hogy szerethess. Ennél csodálatosabb dolog nincsen a világon. Szerethetsz. Embereket, helyeket, szavakat, zenét, bármit szerethetsz, amit ismersz. És szeretsz. Embereket, helyeket, szavakat, zenét? Szereted az életet. Minden pillanatban. Még ha fáj, akkor is.

Kérdések, kételyek gyötörnek. Nem látod az értelmét, csak gépiesen teszed. De tudsz szeretni és adni. És mikor másnak örömet okozol, már tudod: van értelme, érdemes tenni. Másokért, magadért, a szeretetért, az életért, Istenért.

Dúró József
Istennel az úton
2005.09.09.

Utazz egyszer úgy vonaton, hogy a tájat nézed, bambulod, elmerengsz a messzeségbe. Pár perc után azon kapod magad, hogy a gondolataid messze járnak. Valahol távol. A dombok közben egymást követik. Kikapcsolsz. Nincs külvilág. Nincs zaj. Nincs fülke, nincs ülés. Csak vagy. Valahol fenn. Egyre feljebb. Talán a Jóistennél. Igen. Ott vagy fenn. És letekintesz. Látod magad előtt az országot. A tájat. Autók rohannak. Megpillantod a vonatod is. Szalad a nagyváros felé. És mögötted megszólal a jó Isten: ?Nézd meg az embereket rajta!?

Nyugalom. Csend. Néhányan megállnak egy-egy pillanatra ebben a rohanó világban. Pólyás gyermek az egyik ülésen. A jövő. Mellette édesanyja. Mosoly az arcán. Oh, szülj, anya, könyörgöm, szülj jövendőt! És Istenem, kérlek, vigyázz a gyermekekre! Ők a jövő. És felsír a gyerek. Éles hangon. Sokan felkapják a fejüket. Igen, végre felkapják. Figyelnek a jövőre talán. Mert a jövő figyelmezteti őket, ne csak a mának éljenek. Aztán cumit kap a gyerek. Kielégíti táplálkozási ösztöneit. Mert ő az ösztöneire hallgat, még nem rontotta meg a mai világ. Ő élni akar. És erős akar lenni. Igen. Az kell neki. ERŐ!

Aztán odébb tekintek. Két óvodás játszik békésen. Békésen! Milyen jó nekik. Anyjuk is rájuk mosolyog. A fiú tolja a kisasztalon az autóját, a lány fésüli a babáját. Az ember arcára kiül az öröm. A jövő két újabb, gondtalan tagja. Előttük az élet. Semmi feladatuk, gondolná a ma embere. És mekkorát tévednek! Az ő feladatuk hatalmas. Odalép a fiú a kislányhoz: ?Gyere, játsszunk együtt!? Önzetlenül együtt játszani. Mekkora feladat! Közösen kezdenek játszani. És jobban szórakoznak mindketten. Szépek vagytok együtt, gyerekek! Így tovább! ÖSSZETARTÁS!

- Érted már? ? kérdi tőlem a Teremtő.
- Igen, Uram, értem ? felelem. ? Tudom, érzem, ez a mi feladatunk is. Hogy a jelenben olyan feltételeket teremtsünk, ami a jövőt, az ő jövőjüket teszi szebbé. De ehhez tőlük kell megtanulni azt a két dolgot, amit ők, a pólyás és az óvodások tudnak. És hozzá még egyet, aminek vezérelni kell minket, mikor a jövőt építjük: SZERETET!

Kóbor János
Mi vagyunk
2005.09.06.

Valami más bennünk. Te utat akarsz adni; én keresni akarok veled. Te hinni akarsz abban, amit nem látsz; én megmutatni neked ami bennünk él. Te harcolni akarsz; pedig minden pillanatban azt teszed, és mindig alulmaradsz. Te érezni akarod, ami a tiéd; én dicsőíteni azt, ami sosem volt enyém. Szerinted néhány szín, harc és dicsőség, ami a miénk; szerintem valaki, akit szeretek, akit tisztelek, akiért élnem kell. Szerinted hozzátartozol; szerintem te magad vagy. Te hatalmat akarsz, otthon, a munkádban, az életben, hogy másokat irányíts; én újra és újra leborulok, ha hatalmat kapok valamiért arra, hogy hassak. Te győzni szeretnél; én azt szeretném, hogy győzz. Te le akarsz hagyni; pedig én veled akarok menni. Te haragszol valakire, ám nekem te vagy a minden. Te fogadkozni és skandálni akarsz; én megyek. Te akarsz.

Egy zászló, melyet nézel. Amióta láthatom, amióta én vagyok ő, azóta ülök egy helyben, és érzem át a csendben minden ízét, minden fájdalmát, és boldogságát. Tudom, hogy mindig újak jönnek, akik először térne be ide; és akik így örökké hozzámkötik életüket. Nem tehetnek róla, de az első pillantásuk óta minden pillanatunk az ölelésben zárul; s én védem őket, ahogy az éj öleli a Földet. Mosoly, hatalom. Tiszta akarat, út. Szeretet, erő. Azt hiszed, most összefoghatunk, most megtehetjük, most kell minden. Pedig már rég az úton állsz. Adj fel mindent, és lépj. Figyelj rám, és meglátod, amit keresel. Mindenkit fel akarsz keresni. Ülj csendben, és mindenki eljön hozzád. Segíteni, tenni akarsz, de még mindig nem nyitottad ki a tenyered. Nézz rá, ha azt akarod, hogy mások is lássák. Minden nap eldöntöd, hogy majd holnap. Indulj ma, és holnap már vinni fognak.

Én nem tudlak megidézni benneteket, nem tudom megidézni őt magát, a zászlónkat, mi magunkat, ha harsogó szavak skandálását hallom a dalban, ha leendő dicsőséges jövőnk vízióit hallom, ha fogadkozó öklök rezzenését látom. Megidézem azonban újra és újra, ha a gondolkodó szavait olvasom, ha azt figyelem, aki önmagát figyeli egyedül a csend zajaival, ha azt olvasom, aki az egyetlen létezőt keresi. Erő - Összetartás - Szeretet. Aki komolyan veszi szavait, jöjjön most. Azért, hogy eltűnjön minden félelem. Azért, hogy megtaláljuk újra egymást, és egymásban a boldogságot.

Kóbor János
Nemzet - a kollektív tudatszint
2005.05.24.

Mint minden, a relativizmus bástyájára ráhúzott alapvető emberi fogalomnál, a nacionalizmus esetében is viták kereszttüzében áll a fogalom maga, márcsak a meghatározások és megfogalmazások végtelennek tűnő halmaza miatt is. Beszélünk nemzetiekről, nemzeti érzésről, nemzetben gondolkodásról, nemzeti lelkületről, talán amiatt is, mert szeretjük elkerülni a történelem által konkrét politikai ideológiákhoz kötött eredeti kifejezés használatát - holott az nem politikai rendszer, hanem egy társadalom-szervezési elv jellemzője, s mint ilyen, nem tévesztendő össze alakilag egybehangzó rendszernevekkel. A nacionalizmus érzésben, döntésekben megjelenő szerepe miatt kulcsfontosságú tulajdonsága a társadalomnak, s így fontos szerepe lehet megértésének, léte tulajdonságai megismerésének.

Az emberi lény állapotának jellemzőit folyamatokban való elhelyezéssel tudjuk az értelmünk számára legkézenfekvőbb módon szemléltetni. A szóbeli leíráshoz és az összefüggések megismeréséhez szükséges módon kell bevezetnünk a folyamatokon való pozitív és negatív elmozdulási irányokat. Mindez önkényes, ám a logikai okfejtés eredménye természetesen szabadon felcserélhető, s így eredményünk nem függ majd a kezdeti választástól. Ugyanígy meg kell határoznunk a vizsgálandó tulajdonságot, mely ez előzőhöz hasonló módon szintén csupán "látszatra" önkényes választás.

A gyakorlati példája eme választásoknak lehet a tudatosság megélése, amely folyamatának pozitív iránya olyan egyéb jellemzőkkel hozható összefüggésbe, mint boldogság, stabilitás, jókedv, biztonság, negatív jellemzői lehetnek a bizonytalanság, félelem, rosszkedv, szenvedés; mindenki eldöntheti, számára melyik szimpatikusabb. A kiemelt tulajdonság folyamatának vizsgálata alapján egyéb, hétköznapi életünkben előtűnő állapotokkal, tulajdonságokkal hozható összefüggésbe, mely egyéb tulajdonságok váltják ki életünk hatás-ellenhatás által működő akcióit és reakcióit.

A fent általunk kitüntetett tudatosság folyamatának egyik fő megjelenő jellemzője az ember kollektívumhoz való viszonyát jeleníti meg. Ennek az érzelemvilágban megjelenő szándékát szoktuk mindennapi szóval "valakihez való tartozásnak", vagy "közösségi élménynek" hívni. A mindennapi élettapasztalat bizonyítja azt, hogy a társaság-magány előbbi módon meghatározott kettősség fogalmai egyértelműen megfeleltethető viszonyban állnak a szintén már említett tulajdonságokkal, így a boldogság-boldogtalanság, a jókedv-rosszkedv, a biztonság-félelem kapcsolatokkal. Eme kollektív élmény akkor is létező, és társadalom-szervezési szempontból megkerülhetetlen tényező, ha annak okát tovább már nem vizsgáljuk, hanem létezését pusztán empirikus módszerek eredménye alapján elfogadjuk.

Mint azt már említettük, a tulajdonságok és kapcsolt jellemzőik, így a tudatosság és a kollektív élmény folyamatokban létező dolgok. A megértéshez célszerű a két szélsőséges, idealizált esetet tekinteni: ekkor a teljes tudatosság állapotában jutunk el a teljes kollektív élményhez, míg a teljes tudatlanság állapotában valamihez, amit még nem tudunk, mi, csak azt, hogy a teljes kollektivitás ellentéte. Először meg kellene ismernünk, mi is az a teljes kollektivizmus, a tudatosság szemszögéből nézve. Nevezzük egylényegűnek azt a valakit azzal az adott rendszerrel, vagy létező dologgal, amelynek belső folyamatait az átlátja, az azt elérő hatásokat érzékeli, és az onnan kijövő hatásokat létrehozza. Amennyiben emberi belső lényegünket (jelenleg annak konkrét meghatározása nélkül) tekintjük alanynak az előbbi definíció alkalmazásakor, akkor nyilvánvaló példaként adódik akár személyiségünk, akár bármely társas kapcsolatunk. Személyiségünkkel és az ahhoz kapcsolt emberi testünkkel egylényegűek vagyunk a nap legtöbb órájában, mert érzékeljük mindazt, amit az érzékel, eme hatásokat feldolgozzuk, és reagálunk rájuk szintén annak felhasználásával. Ugyanakkor egylényegűek vagyunk nagyon sok, általunk kiválasztott társas kapcsolatban is, egylényegűek vagyunk családunkkal, barátainkkal, bármely szerettünkkel, spontán kialakult közösségeinkkel, amelyekkel valamilyen közös tulajdonság által kapcsolatot alakítunk ki; egylényegűek vagyunk, mert foglalkozunk problémájával, gondolataival, együtt örülünk sikerének, együtt szenvedünk szenvedésével, és általa adunk ki magunkból reakciókat. Ezek alapján teljes kollektivizmuson azt az állapotot értjük, amelyben önmagunk minden létezővel egylényegű, az azt ért hatásokat érzékeli, azokat feldolgozza, és azokra megfelelő módon reagálásokat küld. Ezek alapján megfogalmazhatjuk a teljes kollektivizmus ellentétét: azt az állapotot, amelyben önmagunk semmilyen külső behatást nem érzékel, nincsenek aktív folyamatai, reagálni nem képes, vagyis teljes mértékben kiszolgáltatott. Az eredeti gondolatmenetnek megfelelően előbbi a teljes tudatosság, utóbbi a teljes tudatlanság tulajdonságához kapcsolható. A valós állapotok, melyek nyilvánvalóan tértől, időtől függő állapotok, e két idealizált állapot között helyezkednek el. Mindez kijelenthető anélkül, hogy megvizsgálnánk, az ideaállapotok vajon ténylegesen elérhetőek-e (ugyanakkor az esetek definiciója alapján látható, hogy ezen állapot csupán a teljes kollektivizmusban létezhet).

Eredményeink alapján azt mondhatjuk, hogy a kollektív élmény, és az ebből kiinduló hatások és döntések halmaza valójában nem más, mint önmagunk mindenkori világmegélése, az abban lejátszódó események felfogása, azok feldolgozása, és az azokra adott reakciók összessége. Ebben az értelemben természetesen kollektív élmény az ember, mint egyén saját személyiségével való találkozása is. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a lét egyik fő tulajdonságú eleme a kollektívumhoz való viszony, hisz ez már nem adott időben és pillanatban létező "élmény", hanem valójában az információ-áramlás érzékenységét mutató jelző.

Milyen következtetésekre is juthatunk tehát a fenti gondolatmenetek eredményeképp? Elsőként összefüggést teremthetünk a különböző tulajdonságok között. Mint azt az általunk kiválasztott alaptulajdonságból és az eredményekből láthatjuk, a tudatosság és a kollektív érzékenység (vagyis hogy milyen szinten érzékeljük a világ eseményeit) egyenes arányban függnek össze egymással. Az éber, gondolkodó, tudatos belső állapot tágítja a kollektív érzékelés határait, míg az ösztöneire hagyott lény egyre inkább távolodik attól, s így ezáltal szűkíti határait is. Másodszor láttuk azt, hogy az önkényesen ellentétes pólusokra osztott folyamatábrán a tudatosság, s így a kollektivizmus mellé kapcsolhatóak az egyéb pozitív tulajdonságok: a boldogság, a stabilitás, stb. is. Olyan rendszernek tehát, mely az előbbi módon kijelölt pozitív irányba szeretné elmozdítani a társadalom (és annak minden tagjának) tulajdonságait, akkor minél szélesebb, és több kollektív tudást és élményt kell átadnia annak. Minél több hatást ad a kollektívum a feldolgozandó (előbbiekben pontosan meg nem határozott) emberi lénynek, minél inkább alkalmassá teszi azt arra, hogy az őt ért hatásokat elemezze, és minél több lehetőséget ad neki arra, hogy a hatásra reagálhasson, annál inkább részesíti őt kollektív élményben, vagyis a feltárt kapcsolatok miatt annál inkább tudatossá teszi őt, és annál inkább pozitív irányba mozdítja elő a különböző tulajdonságait.

Harmadszor látható, hogy nincs kitüntetett közösség, így nem az a személyiségként létező egyén sem. Következésképp hibát követünk el akkor, ha bármely rendszert, így akár az individuumként létező személyiséget kitüntetjük, és bármely eseményt csak és kizárólag az ő szemszögéből vizsgálunk, valamint az ő szemszögéből nézve állapítunk meg tényeket és kívánságokat. Természetesen ez bármely más rendszerre is igaz. Ugyanakkor egyrészt, az emberi értelem által megkívánt megfoghatóság miatt az egyébként folyamatban létező kollektivizmust diszkrét szintekre szükséges osztanunk. Ennek a diszkrét felosztásnak lesz eredménye emberi és társadalmi szempontból a személyiség különállásának megélése, a kisebb közösségek, az egyént körülvevő közvetlen család létrejötte, valamint a nagyobb család, a közös tulajdonságok alapján szerveződött nemzet megszületése. Másrészt, minden létező az előbbi módon meghatározott folyamatábrán adott időpillanatban és adott helyzetben valamely adott ponton tartózkodik; cselekedeteit az határozza meg, hogy e folyamatban mely irányba mozdul el. Ennek megfelelően az adott létezőtől nem várhatjuk, hogy részese legyen a teljes kollektivizmusnak, és azt sem, hogy részese legyen az eme állapot antipárjának (amely a fent vázolt gondolatmenet értelmében elvileg sem lehetséges). A megállapított tulajdonság-kapcsolatokat felhasználva azt mondhatjuk, hogy a társadalom a létező tudati szintjének leginkább megfelelő kollektívumból kiindulva kell hogy tágítsa annak szintjét, a kívánt iránynak megfelelően. Ennek megfeleltetéseként a fenti hatás-feldolgozás-lehetőség részletezett módszerei felhasználásával az individuumként létező egyénnek társas kapcsolatot, a kettős individuumként létezőnek családot, és érdeklődésnek, személyi tulajdonságnak megfelelő közösséget, az adott gondolatkörben tudati szintet megélő létezőnek pedig tulajdonság-egyesítő közösséget szükséges a társadalomnak adnia, mely kollektív tárgyként a nacionalizmus esetében éri el a legfőbb diszkrét (tehát nem abszolút) szintet.

Szólnunk kell bővebben arról, hogy az előbbi módon létrehozott nacionalizmusban kiteljesedő kollektívum milyen szabály szerint rendeződik. Láttuk, hogy a különböző tulajdonságok összefüggései miatt a kollektivizmus létrejötte a tudat határterületének tágulásával, az érzékelés és a ráhatás nagyobbodásával jár együtt. Azt mondhatjuk tehát, hogy az a nemzeti közösség (mely alatt a nacionalizmusban kiteljesedő kollektívumot értjük), amelyet az előbbi módon hoztunk létre, az azonos hatásokra azonos folyamatokat, gondolatokat elindító, arra azonos módon reagáló kollektívumnak tekinthető. Hasonlatos az individuumhoz: bár időben, térben belső jellemzői, értékjegyei változóak, mégis adott pillanatban adott és egyedi jellemzőkkel bír, mely jellemzők hozzák létre létezésének illúzióját, és énképét. A nemzet tehát egy magas kollektív szint, mely a közös tulajdonságok, közös érzékelés és az arra való közös reagálás alapján szerveződik. Hangsúlyozandó, hogy nem tagok összessége; hanem önállóan létező kollektívum. A fent ábrázolt folyamatok megfordíthatósága miatt ugyanolyan érvényű az a mondat, hogy a nemzet tagjai (így az individuum, az egyén is) a nemzet részekre osztásával jönnek létre, mint az, hogy a nemzetet a tagok összessége alkotja; sőt, mivel a definicíó értelmében (ahogy azt már fent vizsgáltuk) a kollektivizmus jelenthet csakis abszolútumot a folyamatban, csakis az első mondatrésznek lehet érvényességi joga.

Mit kell tehát az eredmények ismeretében tennie egy olyan társadalomnak, mely az előbb meghatározott módon a pozitív irányultságát szeretné előirányozni a társadalom különböző tulajdonságainak? A nemzet, mint kérdéskör viszonylatában mindenekelőtt hangsúlyoznia szükséges a nemzet, mint tudatszint élő létezését, az azt érő hatásokat el kell juttatnia mindenhez a nemzet egészén belül, fel kell használnia minden belső reagálást, és főképp a közös belső tulajdonságokat felismernie, megtartania, lehetőleg nemesítenie (vagyis a folyamaton belül a pozitív irányba tolnia), és terjesztenie szükséges a nemzeten belül. Fel kell ismernie a nemzet mint önálló, tagoktól független létezését; éppen ezért a nemzetet összefogó tulajdonságok (melyek gyakorlati formában megjelenhetnek hitben, vallásban, kultúrában, hagyományban, személyiségjegyekben, stb.) a nemzet részeinek pillanatnyi jellemzőitől való független létezését, s így azokat minden színtéren megjelenítenie szükséges, mintegy környezetet adva az eltérő kollektív tudatszinttel rendelkezők számára. A nemzeti tudatszint megjelenési formája a társadalomban az a nemzetállam, mely testet ad az élő nemzetnek, amely felfogja a hatásokat, és összegyűjti a reagálásokat, és amely az előbbi módon létrehozza minden és mindenki számára a nemzetet megjelenítő környezetet, ill. tudati állapotot. Ez az adott szempontból megfelelő társadalmi berendezkedése annak az állapotnak, melyben minden kollektívum, minden létező a fent meghatározott pozitív irányba mozdul el értékei szempontjából.

Kóbor János
Csillagos kokárda
2005.03.11.

Rabszolgasors, soha nem hallott nyelv, sehonnan nem ismerős szokások, ismeretlen vezér, ismeretlen parancsok, kiszámíthatatlan jövő, sorsviselés, teher, szenvedés. Mindezek vették körül azt a testet úgy százötven évvel ezelőtt, amely önhibáján kívül arra kényszerült, hogy hittel és tudással egybeforrasztott és megalkotott személyiségjegyeit elrejtse, eldugja, és magára öltsön egy idegen ruhát.

Bármilyen szokatlan szokásmód és elv, legyen az akár török, német, vagy bármi más, nem képes megölni és eltüntetni a belső önvalót, azt a valamit, ami évszázadokon keresztül nevelte fel fiait. Az önvalóhoz való ragaszkodás, a magyar öntudat a XIX.századi osztrák kultúrahadban is képes volt megteremteni azt az utat, amely által önmagát megtarthatta, és azt a jövendőnek átörökíthette. Ember embert talált meg ekkor, és a magyar nyelvet őrizvén, önálló ötleteket és terveket alkotva jutott el a magyarság 1848-hoz, amikor a magyar öntudat lázadása Bécsig is eljuthatott. A szabadság iránti vágy, a saját kultúra és saját élet iránti hűség elé nem állhatott sem a gyávaság, sem a fösvénység. Ez a vágy, és ez az öntudat elsöpört minden olyan mondatot és félelmet, amely megalkuvásra, mérsékletességre, esetleg újabb alvásra buzdította volna a nemzet tagjait. Ez a vágy üres beszéd helyett tettre sarkalta a hűséget fogadott fiakat, és március 13-án Bécsbe vitte azt a néhány oldalnyi papírt, amelybe a nemzet belefoglalta akaratát. Két nappal később pedig a nemzet vérrel és esküvel állt fel e mögé a papír mögé, és önmagát adva, minden látszattestet képes volt feláldozni a nemzeti önvaló megtartása érdekében.

Vér, könny, halál. Emberi és valóságos élmények, de csak egy olyan világban, amely a pusztában épül. A magyar öntudat ott él, ahol ezek csupán látszattestek, és a valóságot az elvek, a hűség, az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet alkotják. Amikor ez a világ kinyílik, már többé senki nem teszi fel azt a kérdést, hogy megéri-e, hogy mások figyelnek-e, hogy kinek fog tetszeni, nem szól ajak többé arról, hogy hol hajtjuk le fejünket este, és mit veszünk magunkhoz reggel. Azok a fiatalok ott álltak azon a napon egy idegen test fogságában, és a magyar öntudatra ébredés bevilágította lényüket, és mosolyt, boldogságot keltett bennük a valóság képe: az egymás iránti szeretet, a magyar szó kimondása, a magyar vers pergése, a zászlók lengetése. Ez a győzelem, ez a szabadság.

Rabszolgasors, soha nem hallott nyelv, sehonnan nem ismerős szokások, ismeretlen vezér, ismeretlen parancsok, kiszámíthatatlan jövő, sorsviselés, teher, szenvedés. Csak közben eltelt százötven év. És amikor eljön március 15., kitesszük a kokárdát, elszavalunk egy verset, bemutatjuk magunkat mindenfajta színű és szagú rendezvényen, és hazamegyünk az otthonunkba úgy, hogy fogalmunk nincs arról, mi is történt azon az esős szerdán. Megünnepeljük a nemzeti szabadság és nemzeti öntudat ébredésének napját, aztán néhány forintért eladjuk szabadságunkat, és önként beállunk ebbe a furcsa és teljesen ismeretlen ajtóhoz vezető sorba. Most nem kényszerített minket senki arra, hogy átadjuk önrendelkezésünk nagy részét egy külső, bürokratikus diktatúrának, hogy egy soha nem látott zászlót tűzzünk ki otthonunk homlokzatára; mi ezt önként tettük meg, közvetlenül azután, hogy nevetve, zászlónkat lengetve, hangzatos jelszavakat skandálva megünnepeltük a márciusi lázadást. Most senki nem kényszerít minket arra, hogy része legyünk egy teljesen ismeretlen kultúrának, hogy ehetetlen, ihatatlan ócskaságokat magunkba tömve röhögjük halálra magunkat az elektronikus szókimondó emberek életidegen hangjai előtt, és lesöpörjünk mindent könyvespolcunkról, ami a magyar kultúrára emlékeztethetne bennünket; mi mégis mindennap gyakoroljuk ezeket a mozdulatokat, még március 15-én, közvetlenül azelőtt és azután is, hogy zászlónkat lengetve, mosolyogva megünnepeljük ezt a napot.

Hazudunk magunknak, hazudnak az ünneplők, és az ünnepet rendezők. Majom a ketrecben, kokárdával a mellén. Ez a kokárda azonban nem Petőfi kokárdája. Ezt a kokárdát 12 csillag veszi körül, és jelentése pont az ellentéte a március kokárda eszméjének. S bár a magyar lélek fájdalommal és keserűen tekint még eme új kokárdára, a felszín alatt, az öntudat szintjén újra nyílik a magyar, és készül az a bizonyos papír, amit 13-án le fogunk tenni az asztalra, akárkik is lesznek akkor mögöttünk, és mellettünk. Ember újra emberhez megy, és ha letelik az a két nap, azt a régi kokárdát büszkén viselhetjük majd, mert mindenki tudni fogja, miért is küzd, és hogy ezért: a szabadságért, és szerelemért, a magyarságért megéri mindenért; mert ez a lényegünk.

Kóbor János Jobbik Budapest

Horváth Tibor
A bukás - Der Untergang
2005.02.24.

A bukás Hitler életének utolsó 12 napját mutatja be kevésbé a történelmi nézőpontot hangsúlyozva, inkább a birodalmi kancellár személyére koncentrál. A film Hitlert egyrészt mint pszichopata kényurat ábrázolja, aki nem véve tudomást a birodalom népének szenvedéséről és a végzetes katonai veszteségekről, a bunkerből irányítva igyekszik távol tartani a Berlin városából napról napra jelentősebb területeket elfoglaló Vörös Hadsereg csapatait. Ám a nézők megismerkedhetnek egy rokonszenvesebb oldalával is azzal a Hitlerrel, akit a környezete tiszteletteljes szeretete övezett élete utolsó percéig. A rendező nem próbálta meg démonizálni a diktátort, hanem sokkal fontosabb dolgot tett: historizálta őt és emberi arcát is megmutatta. A nonstop őrjöngő human animal klisés ábrázolása tönkretette volna a filmet és a valóságot sem tükrözte volna.
Hitlert a 63 éves svájci színészfejedelem, Bruno Ganz alakítja, aki külső megjelenésében kísértetiesen emlékeztet az osztrák születésű diktátorra: az első filmkockától az az ember benyomása, hogy maga a Führer elevenedett meg. Ganz nagy súlyt fektetett arra, hogy elsajátítsa Hitler bajor-osztrák akcentusát, és nem túlozta el a kancellár súlyos kitöréseit sem. A színész a legapróbb részletekig tanulmányozta a Führer gesztusait, mimikáját, hanghordozását, és szinte feloldódik a szerepében.

Bruno Ganzot a német nyelvterület egyik legnagyobb és legismertebb színészének tartják. 1941-ben született Seebachban, színészakadémiára Zürichben járt. 21 éves korától kezdve az NSZK színházaiban játszott, 1973-ban ő kapta meg a legemlékezetesebb színpadi teljesítmény díját. 1996-ban pedig átvehette az Iffland-gyűrűt, amelyet a német nyelvű színház mindenkori és legméltóbb színpadi művészének adományoznak egy életre szólóan. Első nagy filmsikerét Eric Rohmer művében aratta (O. márkiné): a legjobb férfialakításért járó szövetségi díjat kapta meg érte 1976-ban. A világhírnevet Wim Wenders alkotásai hozták meg részére (pl. Berlin felett az ég, 1987).

A Bukás számos jelenete a fennmaradt történeti hang- és képanyagokra támaszkodik.
A görnyedt testtartású, Parkinson-kórtól remegő Hitler figurájában Ganz hitelesen kelti életre a leromlott egészségi állapotban lévő diktátort, akinek birodalma is az összeomlás szélén áll.
Ganz úgy véli: Hitler megformálása élete egyik legnagyobb kihívását tartogatta, s ebben minden bizonnyal nem téved.
Át kellett lépnem egy küszöböt, amitől nagyon tartottam, képes leszek-e, de végül sikerült megtennem nyilatkozta Ganz. Azt is elmondta, hogy svájci német létére könnyebb volt eljátszania a szerepet, mivel Svájcban nem létezik a németek bűntudattól terhes hozzáállása saját történelmükhöz. Ennek ellenére morális gondot okozott neki Hitler bőrébe bújnia, de egy nagy művésznek ekkora áldozatot is feltétlenül érdemes hoznia, ha a végeredmény őt igazolja.
Persze a film nem kaphatna tíz pontot, ha csak egy kíváló színészi alkotás fémjelezné. Göbbels szerepére keresve sem találhattak volna tökéletesebb figurát, mint Ulrich Matthes, gyilkosan metsző tekintete talán még az eredeti személyiségen is túltesz, a felettes énhez való végletes ragaszkodást is hitelesen tárja elénk, akárcsak a Magda Göbbels szerepében parádézó Corinna Harfouch.

Megpróbáltunk egy háromdimenziós Hitler-portrét alkotni tette hozzá Oliver Hirschbiegel rendező. A vezér-kancellár több beszámoló szerint tudott nagyon kedves is lenni ugyanaz az ember, aki milliók halálért felelős. Ezért ki kell hangsúlyoznom: nem állt szándékunkban rokonszenvet ébreszteni Hitler iránt, aki egy nem létező hadsereget vezényel csatába, miközben a szovjet hadsereg ágyúi már Berlinben dörögnek.
A 2003-ban elhunyt Traudl Junge Hitler személyi titkárnője megformálását Alexandra Maria Larára bízták. A titkárnő által betöltött szerep többek közt azért is rendkívül fontos, mert Bernd Eichinger az ő emlékiratai, illetve Joachim Fest nagy sikerű Hitler-életrajza, az Untergang nyomán írta a film forgatókönyvét.
Oliver Hirschbiegel jól találta meg az egyensúlyt a Führer-bunker és az ostromlott Berlin lángoló utcái között. A bunker maga a Titanic, a vég itt biztos és elkerülhetetlen. Ezt példázza az itt partizó tisztek részeg-őszinte mondata: A helyzet reménytelen, de legalább nagyon szar.

A film alkotói mind a környezeti háttér, mind a színészvezetés tekintetében törekedtek a történeti körülmények pontos megjelenítésére ez 13,5 millió euróba került. A birodalmi kancellária kertje alatt kiépített 250 négyzetméteres bunker stúdióváltozata az egykori szemtanúk szerint is meggyőzőre sikerült. A berlini utcákon folyó harcok jeleneteit Szentpétervárott forgatták. A német katonákat és civileket orosz statiszták játszották sajtójelentések szerint néhány idős szovjet háborús veterán igencsak felháborodott emiatt, ám végül aggodalomra nem nyílt okuk: a filmben is ők diadalmaskodtak. Az alkotás elvitathatatlan érdeme, hogy a 150 perc alatt egyszer sem támad ingerenciája a nézőnek arra, hogy az órájára nézzen. Mind a képi megjelenítés, mind a lelki rajzok megdöbbentően hitelesek. Persze Hitlerről csak a németek tudhattak ilyen korhű filmet készíteni. És éltek is a lehetőséggel! Az eltelt közel hatvan év pedig kellő történelmi távlatot nyújthatott.

A bukás producere megkapta a bajor filmdíjat, Bruno Ganz kiváló alakításáért a legjobb színésznek járó díjat vehette át, és a filmnek jutott a közönségdíj is. Budapesten vetítésének harmadik hetében is a második legnézettebb film, február 9-én is telt házzal ment a Corvin legnagyobb termében. Talán nem véletlenül

Minden értelmes embernek látnia kell!

Herceg Tibor

Kóbor János
Ezer év után
2005.02.04.

"Apám, én nem akarok elválni tőled!" - hangzott a hűvös levegőn át a fiú bánatos hangja. "Nem hagylak el. Találkozni fogunk hamarosan, amikor eljön az idő!" - az apa csillogó szemei újra rést nyitottak a fiút betakaró félelem-pajzson. Az emlékek, a szavak köteleznek. Most itt áll. Itt áll és nézi, hogyan haladnak el mellette földre bámult arccal az emberek, hogyan néznek át egymáson azok, akik között csak egy tükör alkot válaszfalat, nézi a kínokat, a fájdalmakat.

Végignézte, ahogy az övéi minden egykori szavukat, vért, kínt feledve eladták szabadságukat, és most végigélte azt is, ahogy egymást tagadták meg, magyar a magyart, és most újságok, képzeletbeli mesetörténetek, "valóságshowk" álcái mögé bújva menekülnek el a sorozatos magyarverések, fájdalmak, gyötrelmek folyton fel-fel bukkanó képei elől. Most pedig azt kell látnia, hogy egy magyar családot mészároltak le saját hazájukban idegen kezek, és a családot korábban megtagadó vérei önfeledten, lelkiismeret-furdalás nélkül azon vitatkoznak, hogy a legújabb valóságshow által láthassák-e országunk kedvenc romantikus győzikéjének hálószoba titkait, vagy sem. Az örök mosolyt kínáló és kincset, tisztát kereső léleknek már néha-néha szüksége van a pillanatra, hogy néma szájjal kiálthasson fel a végtelen felé azt üzenve, hogy "Nem!!!".

Mégis van hát olyan esemény, amely létével tagadja meg minden ősi tanítás mondatait? Épp csak és kizárólag a magyarságtudatra, vagy a politikára ne vonatkozna az egyetemes törvény? Hisz-e az az ember, aki bármikor is képes ezt gondolni, aki bármikor is képes nemet kiáltani az ég felé? Minden bentről ered, és mindennek alapja a szeretet és a félelem. Ezt mondta valaki egyszer, akire többnyire csak hivatkozunk, ahelyett, hogy figyelnénk rá. Mi hát a helyzet e percben, ebben a világban? Valóban lendületben az ország? Valóban minden a GDP százalékpontjának tizedes tört értékén múlik? Az éles szem nem látja ezt, csak azt, hogy minden ajtó bezáródott, mert mindenki félelmében elmenekül egy olyan barlangba, amelynek nincs alja, csak ajtaja. Minden sarkon veszekszik valaki valakivel, minden utcán rettegnek a léptek az ismeretlen sötétben várakozó tetteitől vagy szavaitól. A reteszek lezárulnak, az ajtók becsapódnak. Ha mégis kinyílnak, a félelem szavai zengnek bentről, elüldözve az ismeretlen hívatlan látogatót. A régóta itt járt ember ekkor érti meg, itt sem, most sem a kinti világ teremti meg a belső világot, hanem a belső a külsőt. Nem május 1-én, nem december 5-én tagadta meg a magyarság önmagát. Akkor tette mindezt, amikor nem segített a bajba jutott társa segítségére, akkor tette mindezt, amikor egy vállrándítással intézte el saját sorsának alakítását, akkor tette mindezt, amikor kifele tekintett, ahelyett, hogy befelé figyelt volna. Csodálkoztunk a decemberi népszavazás végeredményén, pedig minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Igazságtalan lett volna, ha egy belső sebektől vérző, minden köteléket irtani szándékozó tömeg áldását adta volna testvérei elismerésének. Igen, mert már csak tömeg vagyunk, a személyiségek eltűntek. Ő felébredt, de úgy tűnik, a magyar tudat elaludt.

Az egykor elváló ember most ismét itt áll, és most már kezdi újra felismerni a régi tanítást. A magyar tudat itt él most is, ahogy itt élt mindig is, mióta a sors honnak adta neki e helyet. Ám szemnek csak akkor látható, ha képként jelentetjük meg, hangként csak akkor hallható, ha szavakra formáljuk üzeneteit. Most itt van sok-sok olyan ember, akinek vissza kellett jönnie. Most itt vannak azok, akik képességet kaptak ahhoz, hogy eme tudatnak világát átadják a többieknek. Ez a tudat akkor fog láthatóvá válni, ha ezek az emberek összeadják azt, amijük van.

Kezd kirajzolódni egy nagy hiba, amit a kérdésekre adott válaszok titkait kutatók elkövetnek. Nem az igen, és a nem között van az óriási különbség. Mert van, aki igent mondott ma, de holnap egy adott szó hatására ugyanúgy mondana nemet is. Mert van, aki igent mondott ma, de holnap ugyanúgy szigorú álarccal fog tekinteni testvérei szemébe, mint tette azt eddig is. Mert van, aki igent mondott ma, de az egy tollvonáson kívül kisujját sem hajlandó mozdítani azért, hogy változtasson társai életén. Aki csak akkor áll be a csatába, mikor a sereget csak egy kardcsapás választja el a győzelemtől, ugyanolyan gyáva, mint az, aki messziről figyeli csak az eseményeket. Nem itt húzódik az a válaszfal. A barikád egyik oldalán azok állnak, akiket még félelmük legyőz, a másikon azok, akik rájöttek, sorsuk csakis igaz tetteik következménye.

Az az ember most elkezdi keresni a vele együtt gondolkodókat. Minden tettrekész embernek itt a helye, azzal a tudással, amit ő adni tud a nagy műhöz. Tudnia kell minden magyarnak azokról a személyekről, közösségekről, klubokról, boltokról, mozgalmakról, amelyek közvetlen környezetében találhatóak. Ismernie kell minden magyarnak azokat a programokat környezetében, amelyek által néhány órára közös lényeget alkothat társaival. A magyar szónak szaporodni kell, legyőzve száz és ezer kilométereket. Végre nem arról, hogy milyen szinten vagyunk képesek ellenségeinket gyalázni; hanem rólunk, az ezer évvel előtti életről és a következő ezer évről; arról, hogy ki mit alkotott eddig, és milyen alkotáshoz volna szüksége segítségre. Mert aki csak támad, de alkotni semmit nem alkot, annak nincs is semmilye; az ellenség pedig nem létezik, csak mi alkottuk meg, és mi is erősítjük minden üres szavunkkal és lustaságunkkal. A szellemnek nincsenek határok, önkényes drótkerítések; a magyar tudat bejárja a Kápát-medencét, és bejárja az egész világot. S a hont nem válaszfal, hanem a mindent behálózó magyar szó és mű alkotja meg újra és újra.

Ezer év után itt van az egykoron elválni kényszerült ember, de már nem áll, hanem lép. Kezet nyújtani és kezet szerezni egy jobbik világ építéséhez. Egy olyan világ felépítéséhez, ahol a régi, az égi lesz az új törvény. Egy olyan nemzet felépítéséhez, ahol mindenki tudja, honnan jött, és hová tart. Egy olyan család megalkotásához, ahol majd újra megölelheti azt a rég nem látott szerettét.

Szilvágyi András
Az SZDSZ szélső-liberális felvetései
2005.02.04.

"Az én országom" címmel egy új honlapot indított a szélsőséges liberalizmusáról elhíresült SZDSZ, amelyen elképesztő felvetéseivel ismételten sokkolja a magyar embereket.

A honlapon ugyanis különböző állítások vannak, amikre az egyetértek vagy nem értek egyet válaszokat lehet bejelölni, majd miután kitöltöttük a kérdőívet, az e-mail címünkre postázzák ki az eredményt, amiben tudatják velünk, hogy véleményünk hány százalékban egyezik meg az SZDSZ véleményével. A levélben az is olvasható, hogy melyik állítás az SZDSZ álláspontja és melyik nem.
Ezekből kiderül, hogy az SZDSZ többek között legalizálná a könnyű drogokat, engedélyezné az eutanáziát, a homoszexuálisok házasságát és azt, hogy a homoszexuális párok fogadhassanak örökbe gyerekeket. Azt is szeretnék elérni, hogy az egyházak ne kapjanak állami támogatást, viszont a drogfogyasztók kezelését az állam fizesse. Sőt a szemetelés se legyen büntetendő, de ezek után azt is olvashatjuk, hogy szerintük Magyarország nem keresztény állam.
Döbbenten olvastam el ezeket a sorokat és közben azon gondolkoztam, vajon ez szándékos provokáció-e, vagy figyelemelterelés. Mindenesetre azt kijelenthetjük, hogy az SZDSZ ezúttal tényleg túl lőtt a célon. De vajon mi vihette rá őket erre? Csak nem az, hogy megint eltereljék a figyelmet arról, hogy a kormány egyre rosszabbul végzi a feladatát és arról, hogy az ország állapota, az emberek megélhetése egyre rosszabb? Vagy csak megint a jóérzésű és normálisan gondolkodó emberek provokálása volt a cél? Az is lehet, hogy mindkettő, ugyanis megszokhattuk, hogy az SZDSZ szereti abberáltságával provokálni a közvéleményt.
A felvetéseivel kapcsolatban azonban szögezzünk le pár dolgot: A házasság bizony csak is a férfi és a nő szent köteléke lehet, nem csak azért, mert Isten előtt a férfi és a nő közötti kapcsolat szentsége az elfogadható, hanem azért is mert ez a természetes és ez a normális. A homoszexuálisok házasságával az SZDSZ csak azt akarja elérni, hogy legalizálja és propagálja ezt a természetellenes életformát. Ez ellen pedig minden normálisan gondolkodó embernek fel kell lépnie, mert nem engedhetjük, hogy ez az abnormalitás legyen a példája a jövő generációjának.
Ugyanez a helyzet a könnyűdrogok legalizálásával kapcsolatban. Legalább most már nyíltan vállalják, hogy valóban a drogok használatának engedélyezése a céljuk, de ezek mellett még az is világosan látszik, hogy összességében mit akarnak: Egy egészségtelenül élő, kozmopolita, konzumidióta és elbutított népet. Ehhez az egyik legjobb eszköz a drogok legalizálása. Szívjon mindenki füvet, szipózzon, drogozzon mindenki, csak az országban történő dolgokról ne vegyen senki tudomást, de ha arra kerül a sor, akkor ránk szavazzanak ezek az emberek. Ez lehet körülbelül az SZDSZ elképzelése.
Ebben a kérdésben is a jövő generációja a leginkább veszélyeztetett, mindenesetre reméljük, hogy ebből a felvetésből sem fog semmi megvalósulni.
Azt is tudjuk mi az elképzelésük az ország vezetéséről, kicsiben ezt meg is tapasztalhattuk eddig Budapesten, ahol az SZDSZ-es városvezetés 14 éve alatt Budapest állapota egyre csak romlott és egyre élhetetlenebb állapotba került ez a valaha szebb napokat látott főváros.
De térjünk vissza a kérdőívre. A másik, ami nagyon felháborított, hogy szerintük Magyarország nem keresztény állam. Nyílván nehéz nekik elfogadni, hogy Magyarország igenis keresztény ország, hiszen a keresztény kultúrkör és civilizáció része már több mint 1000 éve, de azt a tényt se felejtsük el, hogy a népszámláláskor a magyarság 70%-a vallotta magát kereszténynek. Akárhogy is nem tetszik, ezt, muszáj nekik elfogadniuk, bár tartok tőle ez egyáltalán nem fog menni.
Emeljünk ki még pár állítást a kérdőívről: A globalizáció folyamata veszélyezteti a kisebb országok nemzeti kultúráját. Ezalatt pedig olvasható az SZDSZ álláspontja, miszerint ezzel nem ért egyet. Tehát szerintük a globalizáció nem veszélyezteti a kisebb államok kultúráját. Vagyis a Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból ideáramló tömegkultúra, amely teljesen kiszorítja a divatból a nemzeti sajátosságokat, elnyomja a nemzeti kultúrát és rombolja a szép magyar nyelvünket, mindezek nem veszélyeztetik egy nemzet, jelen esetben a magyar nemzet kultúráját. Értjük kedves liberálisok. Éljen a McDonalds! Éljen a soppingolás! Éljen a Halloween! Éljenek a Valóság show-k!
De lássuk a következő mondatot: Az iskolának elsősorban fegyelemre és szorgalomra kell nevelnie a gyerekeket. És megint csak mit vehetünk szemügyre ezen állítás alatt? Természetesen ezzel sem ért egyet az SZDSZ. Tisztelt liberálisok! Az iskolában mire kell nevelni akkor a gyerekeket, ha nem erre? Az iskola feladata az, hogy tanulásra, szorgalomra és fegyelemre is tanítsa a gyerekeket, legalábbis ez lenne a feladata, mert manapság sajnos nagyon sok iskola már nem ebben a szellemben működik. Viszont mindannyian tudjuk, hogy ha a gyerekeket nem tartják megfelelően kordában, nem tanítják őket fegyelemre, akkor később nem fogják megtanulni, hogy hogyan kell kultúráltan viselkedni.
A következő mondattal viszont egyetért az SZDSZ: A közpénzen támogatott egyházi fenntartású oktatási intézményekben sem diszkriminálható senki politikai nézetei vagy szexuális beállítódása miatt. Tehát, ha valaki homoszexuális például, vagy netalán pedofil, az nyugodtan tanulhasson egy ezzel teljesen ellentétes nézetet valló iskolában. Vagy egy ilyen beállítottságú személy nyugodtan lehessen pap. Érdekes felfogás. Miért tanuljon valaki egy egyházi, keresztény szellemben működő intézményben, ha mondjuk a szexuális beállítottsága miatt, ellenkezik annak a felfogásával? Szerintem azért, hogy miután pap vált az adott illetőből, akkor a kereskedelmi, szenny médiumok azon csámcsoghassanak, hogy na már megint egy pap, aki pedofil és homokos.
Egyszer az a baj, ha nem veszik fel ezeket az embereket, mert micsoda diszkrimináció, aztán meg az a baj, ha felveszik és később netalán pap válik belőle. Mindkettő esetben ócsárolják az egyházakat és tudjuk, hogy ezen keresztül a kereszténység lejáratása a cél.
Ezért nekünk nemzeti radikálisoknak az a feladatunk, hogy e véleményekkel szemben erélyesen lépjünk fel és tiltakozzunk minél erőteljesebb hangon, ugyanis a többség ezekben a kérdésekben nem az SZDSZ-el ért egyet és nem szabad hagynunk, hogy egy maximum 5%-os támogatottsággal bíró párt provokálja a normálisan gondolkodó embereket.
Reméljük, hogy 2006-ban ez a párt eltűnik a politikai palettáról és helyette egy új, erős és hatékony nemzeti radikális párt viszont bekerül a Parlamentbe, hogy végre valóban legyen olyan párt az ország házában, amely a magyar emberekért dolgozhat, hogy végre magunkénak érezhessük ezt az országot, de ne csak a magunkénak érezhessük, hanem jól is tudjunk élni benne.
Az SZDSZ honlapjának elnevezésére pedig csak így válaszolhatunk: Ez a mi hazánk, a magyarok hazája.

Sánta Péter
A "Sátán" és a két lator
2005.01.31.

Kezdenek végre tisztulni bizonyos dolgok.

Egyre inkább kitűnik, mire is megy ki a játék. Az ország dinamikusan halad a lényegileg egypárti diktatúra felé.

A legutóbbi hírek elmélyülő belső zavarokról tudósítanak a két legszámottevőbb politikai tömörülésnél.

A Fidesznél egyre komolyabbak a kommunikációs problémák, Orbán Áder vita, súlyos belső bíráló hangok, Tölgyessy, Malgot, helyi Fidesz-csoportok megszűntetése (XVII., XX. ker.).

Az MSZP-nél a tavalyi Gyurcsány-Hiller féle puccs során keletkezett és eleddig eltusolt feszültségek kiéleződni látszanak az országos pártvezetésen belül a Vas megyei fiktív szervezetalapítások kapcsán.

Valakik ravaszul kitervelték ezt. Íme.

Válassz ki egy-egy pártot a jobb és baloldalon! Tedd őket látszatra egyeduralkodóvá a saját oldalukon! Ossz ki rájuk szerepeket! Az egyikük játssza el a jófiút, a másikuk a rosszfiút. Szíts féktelen gyűlöletet az általad vezérelt médiával a két tábor között! Követve az aranyszabályt: Oszd meg és uralkodj! Ügyelj arra, hogy mindkét tömörülés kellően besározódjon! Mindig azt tartsd benn a hatalomban, amelyik az aktuális érdekeidnek megfelelő!
Dobj be gumicsontokat közéjük, amin kedvükre rágódhatnak!

Közben pedig szerezd meg az állam kulcsfontosságú tisztségeit! Mint a budapesti főpolgármesteri hivatal, oktatási, informatikai minisztérium. Fontos, hogy, függetlenül attól, hogy kormányon vagy-e, az említett tárcák fölötti közvetett hatalomgyakorlásod mindig fennmaradjon.

Ha már Budapest a tiéd, csinálj egy mini-Svájcot belőle!

Építs bankokat, plázákat, hatalmas szállodákat! Pénzmosásnak ez nagyon jó hely, ill. központosíts mindent ide! Így lesz a főváros állam az államon belül.

Rombolj a társadalom minden szintjén!

Szellemileg pusztítsd el a felnövekvő generációt! Hogy Téged szolgáljon!

Vagy teljesen közönyös legyen! Ennek érdekében zülleszd le, liberalizáld a nemzetközi szinten is elismert magyarországi oktatást! Olyan oktatási rendszert valósíts meg, ami Nyugaton már évtizedekkel ezelőtt megbukott!

Töröld el az iskolák alsóbb osztályában a buktatást! Told el a súlypontot a műszaki, reál, informatikai tárgyak felé!

A történelem oktatásánál a nebuló a valódiról tanuljon, de ne az igazról!

Tehát csak csúsztatásokat, ferdítéseket magas szinten!

Az irodalomnál pedig egy szót se Wass Albertről, Reményikről! Sőt, majd a későbbiekben Petőfiről, meg Aranyról se!

Kedveltesd meg a fiatalsággal a deviáns életmód minden formáját!

Engedélyezd a könnyű drogok fogyasztását! Ahogy telik az idő, a keményebb drogokét is. Fő a fokozatosság. A hagyományos családmodellt irtsd ki! Valósítsd meg önmagad! A karrier a fontos! Na, ezt hintsd el a fejekben!

Persze ne felejtkezz el az idősebb korosztályokról sem! Az ő butításukra kiválóan alkalmasak a médiumok. Úgyis Te irányítod mindegyiket.

Zúdítsd az emberekre töménytelen mennyiségben a valóságshow-kat, szappanoperákat, dáridókat, a szenzációkat! Sugalld, amit már kezdenek elhinni; valamennyi párt korrupt, lop, csal! Végülis ezzel megutáltatod a választópolgárok széles tömegeivel magát a demokráciát is. Nem lesz nehéz dolgod, hisz az emberek egyre inkább látni fogják, mi folyik az országban; hatalmas káosz, ahol, mindenki mindent megtehet, és mégsem.

És amikor a tömegekben végképp elhatalmasodik az elég volt!!! érzése, ígérd meg nekik, hogy rendet teszel! Ha mindenki elfogadja a feltételeidet, a zsarnokság bevezetését...

Addig viszont maradjon csak az össznépi hülyítés. Türelem!

Látszatra ez egy remekül megírt forgatókönyv, de nem számol valamivel...

Az ébredező nemzeti oldallal, azzal a néhány (ezer, tízezer, százezer?) emberrel, akik arra tették fel az életüket, hogy ezt a Hazát megmentik bármi áron. És ezen tiszta szívű, magyar embereket nem rettenti el semmi, és senki. Ugyan pillanatnyilag Mi nemzetiek, különböző pártokban, szervezetekben látjuk a jövőt, gyakran egymással ellentétesen, de megszületőben a nemzeti összefogás, aminek a Jobbik egyik zászlóvivője lehet, a maga fiatalos lendületével, és újszerű, sajátos politizálásával.

Dolgozzunk együtt a Szebb Jövőért!

Pajti Dóra
Ithaka felé
2004.12.16.

Dolgozz. Indulj el Ithaka felé. Ne siess, hanem láss.
De ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad. Ithaka
nem más, mint az utazás Ithakába. Az a fontos, hogy te
mivé lettél az utazásban

Érthető és már-már természetes szokássá kezd válni iszonyodni ettől a világtól, keserűen nyilatkozni annak sok-sok szörnyűséges jellemzőjéről. Gyakran illetjük különböző jellzőkkel korunkat, világunkat, pl. érdekvilág, dekadens, elhidegült, önző világ Ám vajon gyakran fordul-e meg a fejünkben, hogy a változás mindig a mi kezünkben van? A Jóisten nem azért küldött minket a Földre, hogy itt szenvedjünk és elmondjuk napjában többször, hogy de rossz ez a világ. Látom, tudom én is, hogy temérdek problémák vesznek körül minket, mert tény az, hogy egyre inkább a pénzről szól itt minden, és kezdenek elhidegülni egymástól az emberek. Épp ezért, mert megy a rivalizálás, kinek van több pénze, ki van magasabb pozicióban.

Vegyük észre azonban, hogy nekünk ez a lét, ez a földi lét, csak időleges, itt vendégségben vagyunk. Amit itt kapunk anyagi dolgokat el fogjuk veszíteni, de az érzéseket, a tudást, a hitet nem. Ahogy mondtam, vannak próblémák és bizony nem könnyű megtalálni az igaz utat, a jóra való törekvést, és ezen az úton sem olyan egyszerű haladni, de nagyon sok segitségünk van. A próblémák mellett ezer és ezer csoda vár ránk, csak nyitott szemmel kell járnunk. Minden nap feljön a Nap az égen, ránk ragyog, erőt, fényt sugározva. Ha úgy érezzük, hogy nagyon egyedül vagyunk, ő minden reggel velünk kel, velünk ébred, átragyogja a várost, bekukucskál az ablakon és rámosolyog az álmos, fáradt arcokra. Kaptunk értelmet, képességeket. Erre az útra értékes emberként indultunk, nem szabad, hogy táskánkból mindent elhagyjunk, ellenkezőleg, gyűjteni kell a meglévő dolgokhoz. Utunk akkor lesz igazán boldog, ha valóban az igaz dolgokat keressük, ha nem csak azt számolgatjuk nap mint nap, hogy mennyi rossz dolog van, hanem teszünk azért, hogy jobb legyen.
Talán most úgy tűnik, hogy csak egy ideának tűnő világot kérek, hogy lehetetlen egy emberként megváltani a világot. Én nem is mondtam ezt; csak azt, hogy üljünk le kicsit, zárjuk ki a rohanó világot és gondolkodjunk kicsit azon, hogy milyen más lenne minden, ha odafigyelnénk embertársainkra, ha mosolyognánk az emberekre, ha nem hazudnánk, ha nem gázolnánk át mindenkin csak azért, hogy céljaink elérjük.
Én is csak egy vagyok, nagyon sok mindent nem tapasztaltam még, de mindezek ellenére nagyon szerencsés ember vagyok, mert óriási segitséget kaptam valakitől, aki épp ezekre a dolgokra hivta fel figyelmem, mindig azt mondta, mondja, hogy mosolyogjak. Sokáig velem úgy történt, hogy kezdtem megérteni a dolgokat, de mégsem közeledtem az emberek felé, mégsem adtam tudtukra, hogy fontosak nekem, hogy érdekelnek.
Elhidegülnek egymástól az emberek, megszűnnek az emberi kapcsolatok? Mindez miért? Talán mert kezd kihalni a szeretet, ehelyett ezt a szerepet a szeretés, önzés veszi át. Nagyon sok ember bizonytalan önmagában, eltávolodik mindenkitől, nem találja a megfelelő utat. Figyelnünk kell rájuk, mosolyunkkal és őszinte szeretetünkkel segithetünk rajtuk. Én hiszek a szeretetben és meggyőződésem, hogy az e mögött lakó bölcsesség a kulcs ahhoz a szebb világhoz. Hangsúlyozom, nem a szeretés, az önzés. Ha csak erősen szorítunk valakit magunkhoz, de soha eszünkbe nem jut, hogy neki mi ad örömet, hogy neki mivel tudunk segiteni, az nem szeretet.

Hosszú az út az Igazság teljes felismeréséig, de ezen az úton az a fontos, hogy mivé leszünk, hogy mit tanultunk, hogy mit tudtunk elsajátítani, mit tudtunk adni. Én hiszem azt, hogy vannak még emberek, akiknek tényleg a valódi, igaz értékek a fontosak, akik figyelnek másokra, akik minden nap mosollyal indulnak, fényt, erőt hoznak ebbe a világba. Én is haladok az Igazság felé, sokszor megálltam, kedvetlen lettem, elbizonytalanodtam, de rájöttem arra, hogy mindig él a reményt, hitet adó fény. Bennem él a szeretet forrása, csak nem szabad elfelejteni.
Törekedjünk mindig arra, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból. Ne az legyen a fontos, hogy minél gyorsabban a végére érjünk, hanem, hogy minden előttünk álló feladatból, és utunkból minél többet lássunk, tapasztaljunk, megértsünk. Az örökké égő tudásvágyra nagyon vigyázzunk. Tudásunkkal, szeretettünkkel, hitünkkel nem csak önmagunkat visszük közelebb a Fény felé, de Nemzetünket is felemelhetjük, csak értékeinket mindig jóra használjuk és vigyázzunk rá. A Magyar Nemzetnek nagyon sok írója, zenésze, tudósa, történelmi alakja volt, akik mindig tudásukkal, virtusukkal erőt adtak a többieknek és előbbre vitték Hazánk fejlődését. Ma is szükség van az ilyen jóakaratú emberekre és minden kulcs a mi kezünkben van. Ismerjük fel önmagunkat, és ha ez megtörtént, segítsünk eltévedt utitársainkon!
Nagyvárosi angyal
Újra téged küldött az Ég
Bár fárad a szárnyad
Tudod,
hogy nem pihenhetsz még
Pusztítsd a káoszt
Ez a szerep, amit rádoszt
Minden küldetés
és bevetés
(Ákos)

Cs.Szabó Béla
Láthatatlan régió, vezérkari főnök nélkül
2005.01.30.

Lemondott Szenes Zoltán vezérkari főnök, jelentette az MTI nemrégiben. A hír váratlanul jött és még a bennfentesek sem voltak felkészülve rá, vagy ügyesen titkolták. Így messziről úgy tűnik, hogy a politika (vagyis, a kormányzó párti politika), teljesen átvette az irányítást, még a katonai, tehát szakmai kérdésekben is.

Juhász villatulajdonos Ferenc miniszter a lemondást azonnal hirtelenében el is fogadta, gondolván, jobb a csárdában egy dudás, mint kettő. Juhász Ferenc az, akinek a nevéhez fűződik az a szégyenteljes esemény, amellyel gyakorlatilag megsemmisítette a magyar hadsereget. Az a magyar hadsereget, amelyet az Antall, Horn és Orbán kormány ideje alatt is politikai konszenzus alapján sikerült az átszervezés úgy elindítani. Hogy a kelleténél ne kerüljön többe, és az ország biztonsága se legyen veszélyeztetve.

Ma nem létezik konszenzus, hanem egy villatulajdonos dönt!

A honvédelem katonai létszáma 8000 alá süllyedt, amelynek egy jelentős része, közel ezer fő az országtól távol idegenbe teljesít szolgálatot.

A dologgal talán még baj sem lenne, ha annak célja és oka helytálló lenne, vagyis a terrorista veszély, amire annyit hivatkoznak valóban a terroristák és a terrorizmus ellen szólna.

Ez a hangzatos és fellengzős hivatkozás a múltban sem, de mára már semmilyen formában nem állja meg a helyét, hiszen egy héttel korábban maga Bush elnök jelentette ki, hogy semmilyen bizonyíték nincs az iraki terrorizmussal kapcsolatban.

Elfogadta azt a szakértői véleményt, amelyet egy bizottság hozott nyilvánosságra.

Kijelentette, hogy a katonai akció emiatt nem érte el a célját, de nem volt hiábavaló.

Ez a mondandó mindenesetre elég vicces, de meglehetősen értelmetlen.

Az rendben van, hogy az USA egy gazdag ország és felrúgva minden nemzetközi jogszabályt, azt csinál amit akar, (még a pénzével is !). Itt és most, erkölcsi kérdéseket ne vizsgáljunk!

Azonban mi is olyan gazdagok vagyunk? Akkor, amikor a költségvetési hiány az egeket döngeti? Akkor szállítmányozási és víztisztító alakulattá szervezzük át a honvédelmünket?

A terrorizmus elleni harc lenne viszont a dolog kisebbik része. Mert ha megnézzük a honvédelmi kiadást, akkor fagy le igazán a képünkről a mosoly. Mert mit mondhatunk arra, ha két évvel ezelőtt vásárolnak egy katonai szállító repülőgépet (AN-26) 600 millió forintért, és ma ott van a költségvetésben javítás, és alkatrészbeszerzés címén 530 millió forint.

Ez körülbelül annyit jelent, mondjuk: mintha az én Opelemet, amelyet 2,5 millió forintért vásároltam (legyen 4 éves használat után) 2,1 millió forintért kellene megjavítani.

A majdnem 6 Milliárdos objektumőrzést már kitárgyalta a média így erről most nem ejtünk szót.

Azonban nem állhatom meg, hogy ne fejezzem ki csodálkozásomat a 2400 milliós Laktanya Rekonstrukciós Programban meghatározott összeg felett.

Mert azonnal feltüremkedik a kérdés, kinek? Hiszen katona már nincs, amennyi van, azt a meglévő bázisokon maradéktalanul el lehet helyezni.

Van még érdekesség a magyar honvédségnél, ha példának okáért megnézzük a hadrafoghatóság céljára elhasznált eszközök és lőszerekre felhasznált keretet, és a reprezentációs kiadásokra szánt összeget, akkor meglepődve láthatjuk, hogy az, háromszorosa az előbbinek.

Ezek után mit gondolhatunk a vezérkari főnök lemondásáról, ha nem azt, hogy nem lehetett más útja. Mert a felelősség az övé. Övé a felelősség azért a hadseregért, amely nem létezik. Hogy tudja működtetni a hadsereget, a haza védelmében, ha nincs?

Hol van a hadsereg, hol vannak az eszközök, amely felett diszponálni kell, vagy lehet.

A meglévők jelentős részét megsemmisítették, vagy éppen most ajándékozzák el, hiszen mi magyarok egy gazdag és sikeres nép vagyunk. Van pénz mindenre, azzal senki ne törődjön, hogy hajléktalanokat kerülget az aluljárókban. A politika majd dönt, a fejünk felett a társadalom nélkül. Mára a választásokon a részvételi arány 40% alá csökkent.

Csodálkoznak, hogy nem mennek el szavazni az emberek? Már tizenöt éve szisztematikusan szoktatják le az embereket a gondolkodásról, a társadalmi együttműködésről. Csak a politikai (?) szava hallható, amelyet a kézben tartott média visszhangzik.

Pusztán azért, hogy az úgynevezett politikai elit karrierjét semmi se zavarja.

Eközben a társadalom az eszement és elkapkodott átszervezéseken 1000 és 1000 milliárdot veszít.

Így tehát ők azt tesznek, amit akarnak. Azt tesz a villatulajdonos miniszter azzal a három HM tulajdonú céggel is, (Currus Rt., Arzenál Rt., és a HM ArmCom Rt.-vel) amit akar.

Vagyis privatizálja őket igaz csak részben, de ez már részletkérdés.

Privatizálja annak ellenére, hogy hat párti egyeztetéssel iktatták törvénybe, hogy a kilenc céget, állami tulajdonban tartva működtetik tovább.

Ezeket a cégeket, amelyet a honvédség eszközeinek javítására és karbantartására hoztak még anno létre, a mindenkori miniszter felügyelete mellett.

Nos, megállapodás ide, törvény oda, pont a legértékesebb három részvénytársaságot vonják ki a HM ellenőrzése alól.

De azért van jó hírem is, néhány erdőgazdaságot, amelyek szintén a HM tulajdonában vannak, azokat megtartanak.

Bizony-bizony jól jöhet az még, hiszen a legkifizetődőbb az állami kontóra történő vadászat.

Cs. Szabó Béla

Novák Előd
Keresztkérdés, avagy egy nyelvápoló töprengései
2004.01.24.

A karácsony alkalmából országszerte felállított ötméteres fakeresztek felirata kapcsán fel kell tegyek egy keresztkérdést: megszületett a Megfeszített? A kereszténység közterületekre kihelyezett jelképének talapzatán ugyanis - felkiáltó módban - ez állt.

A "Megszületett a Megfeszített!" szókapcsolat többek szerint fogalmi képzavart tartalmaz. Hiszen Jézus megfeszítése időben később történt: aki megszületett, az még nem megfeszített, csak később vált azzá. Ezt az időrendet a két szó kikerülhetetlenül sugallja, de ugyanez a zavaró helyzet nem állna elő a "Megváltó" szó használata során.

Csakhogy e rövid üzenetnek más feladata is volt. A keresztállítási missziót ugyanis másfelől azzal támadták, hogy nem illik a karácsonyhoz. Ezt többféleképpen is cáfolta az adventi időszakban kereszteket állító Jobbik Magyarországért Mozgalom. Pl. a fenti - egyes laikus nyelvművelők nemtetszését is kiváltó - felirattal mutatott rá arra a teológiai igazságra, hogy Jézus megtestesülése és megváltó szenvedése nem választható szét egymástól; azért jött el közénk, hogy életét a kereszten szeretetből elveszítse (1Jn 4,10).

A Megfeszített - nagy kezdőbetűvel - rokon megnevezése Krisztusnak. Előbbi a címe Nyirő József kiváló drámájának is, illetve az abból született rockoperának és zenei albumnak.

Mindezek után inkább azt fogalmazhatnánk meg kritikaként, hogy az isteni személynév elé nem lenne szabad határozott névelőt írni. Tárgyalt szókapcsolatunk azonban elég furcsán hangzana anélkül, mivel a "Megfeszített" tulajdonnévként kevésbé használt. S ha már a hagyomány elve alapján a katolikus köszöntésben (Dicsértessék a Jézus Krisztus!) is megtarthattuk a névelőt, engedtessék meg ez esetben is!

A mások szemében szálkát kereső nyelvápolóknak pedig üzenem: a karácsonyváró adventi időszakban inkább azzal foglalkozzanak, hogy a "Kellemes ünnepeket!" divatos üzenet helyett pl. áldott, békés karácsonyt kívánjunk! Ugyanis legalább Grétsy László felhívása óta tudhatnánk, hogy a "kellemes" jelző találóbb a lábvízre.

A reklámfeliratok kapcsán gyakran vitázunk arról, meddig mehetünk el a szójátékokban, hogy a magyar nyelv szabályait ne sértsük. Jelen esetünkben azonban a fenti keresztkérdés körüljárása után megállapíthatjuk: ez már ténykérdés. Kereszténykérdést pedig ne csináljon senki!

Novák Előd,
az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja

Molnár Tamás
Leltár lajtmenetben
2004.01.14.

Zuhanási napló

REZEG A LÉC
Ne kerteljünk, ne írjunk le szervilis köröket. A parlamentben ülő jobboldali ellenzék nagy szarban van! Önfejére hozta a bajt. Egy borzalmas év után ismét nyílik a pártolló, csakhogy most már a kormányoldal javára. Gyurcsány a Nagy Tematizátor sajnos nem olyan hülye, mint azt a jobboldali pártsajtó elképzeli. Nem elég, hogy néhány kósza hónap alatt mindenben lekörözi a rezignált Orbánt, az MSZP még saját szövetségesét is padlóra gázolja. Az államilag finanszírozott pártok liberális versenyfutásában toronymagasan vezet a kíméletlen neoliberális alternatíva.
Helyesen diagnosztizált Kuncze: - 2004. a liberalizmus éve volt Magyarországon. Azt azonban nem gondolta, hogy ebbe a szédítő versengésbe még saját pártja is belepusztulhat. Ez a nyomuló gátlástalanság a jelenlegi erőviszonyok mellett megállíthatatlan. Még egy kiadós költségvetési csőd sem tudná meghátrálásra kényszeríteni, nemhogy a szétomló, önszalámizó Fidesz. Az, amelyik rendre cserbenhagyja választóit. Mert Gyurcsányról minden lepereg. A nemzetközi pénztőke strómanja már beiktató beszédében elárulta: - Minden ellene irányuló támadás csak tovább erősíti pozícióit. Valljuk meg, betartja szavát! Csak és kizárólag saját táborának politizál. Nem üzenget mindenfelé. Az ateista lakosság zöme röhögve térdeit csapkodja, ahogy nekiront az idős Pápának. A kettős állampolgárság ügyének bukását is úgy kommunikálja, mint 82 % sikerét. Nem zavarja a hasonló uniós szavazati arány. Az is az ő diadala, mint minden. Mert Gyurcsány nyers erővel totalitásra tör, könyörtelenül képviseli globalizált, fogyasztásra éhes választóit. Csak és kizárólag őket, a fél országot.

MULTIDÉZŐ
A Fidesz önelégült sikerpropagandája ellenére nézzünk szembe a kegyetlen tényekkel, mi vezetett el idáig. Emlékezzünk vissza röviden a legfontosabb belpolitikai eseményekre és azok tanulságaira. A naptári év a Tilos Rádió előtti tüntetéssel kezdődött. Kódolással, égetéssel, cukormázzal, melyet jól átfordított a magyarellenes közbeszédet kisajátító baloldal. A média megregulázása helyett antihős lett Döbrentei, széthullott az Írószövetség, visszavonulót fújt a berezelt írótársadalom. Csőd. Minden maradt a régiben, Paizsra emelték a győzteseket. Következett a lokátor-ellenes zengői-csata, melyet ugyan átmenetileg megnyertek a civil társadalmi szervezetek, de nem mentek vele semmire. A Gyurcsány-kabinet valószínűleg kíméletlenül megépíti az Orbán-kormány alatt letárgyalt, engedélyezett és megterveztetett hadiberuházást. (A szocik direkt megépítik, hogy kárörvendően visszamutogassanak elődjükre.) Kora tavasszal útlezárásoktól, agrártüntetésektől volt hangos az ország. A termőföld, a szubvenció és a hazai termékek védelmében kivonultak a gazdák, de ismét magukra maradtak. Nem állt melléjük az ellenzék, nem kérte az uniótól a földtörvény újratárgyalását és módosítását, nem tiltakozott senki a hazai piacok védelmében. Szégyenletes és nyomorult módon hallgatott mindenki! Aztán következett Kulcsár látványos elfogása, akit mind a mai napig luxuskörülmények között, állami pénzen tartanak házi-őrizetben. Ügyében minden parlamenti párt kussol, hiszen mind érintett. Az Európához való csatlakozásunk előestéjén Kulcsáron keresztül csapolták meg utoljára a magyar adófizetőket. A politikusok tudatosan menedékjogot adtak a bűnözőknek. A "sikeres" év következő állomása az EU-csatlakozás dátuma volt. Itt közös kartellbe tömörültek a politikai szereplők a lakossággal szemben. Az ország ezzel a drámai aktussal elveszítette szuverenitását, felszámolta nemzetállami gyökereit. Hiába győzött a Fidesz az EP-választásokon, a rosszul letárgyalt feltételek miatt minden felelősség visszahullott a nyakába. Kora tavaszra aztán beteljesült az államfelszámolás újabb szakasza, csúfosan megszűnt a sorozott nemzeti hadsereg. Közben megszállóként egyre mélyebben merültünk bele az iraki vérfürdőbe. Négy parlamenti párt együttes és mocskos döntése kellett mindehhez. Aztán jött a szóra sem érdemes Nemzeti Petíció. Üzenet balra! Aztán az olimpiai lángon hazánk lett a szégyenfolt. A belügy és külügy után megbukott sportdiplomáciánk is. A nagy nyári kánikulában akkor úgy tűnt, felbomlik a kormány. De Orbán várt, kitartó, hosszú, méla lesben. Kitért az idő előtti kormánybuktatás elől, aztán segédkezet nyújtott a gyárilag beszédhibás Medgyessynek. Nem akarta legyengíteni a baloldalt! A közösen megkonstruált színjáték részeként Gyurcsány felpuccsolta magát a miniszterelnöki székbe. Sem az államelnök, sem az ellenzék nem emelt legitimációs kifogást. Csak tűrt némán és segédkezett! A baloldal szétesésére várva egymás után csuklottak össze a kis törpepártok. A Fidesz által szétdarabolt MDF belerokkant a nemlétező centrumpolitika illúziójába. Az igazi Centrumot kupánvágták, a MIÉP pedig tovább haladt az önkizárás pokoli útvesztőiben. Végleg bebizonyosodott, hogy Csurka István sem integrálni, sem vezetni nem képes már a nemzeti radikalizmust. Ő már csak a múltat képviseli, nem a jövőt! Aztán jött Bácsfi Diána, aki egyszemélyben ismét mozgósította a Demokratikus Chartát. Aztán jött Demszky és Wekler, az SZDSZ zuhanórepülése. Botrányos ügyek a bulvársajtóban, lopások és pojácák minden szegleten. A paprikabotrány már csak elhaló aktus volt az eltusolt médiaügyeskedések sodrában. Később az MSZP megújult Ságvári, Károlyi és Nagy Imre árnyékában. Elkezdett tajtékozni a gyurcsányi cunami. A november végi időközi válsztások már előre jelezték a földindulást, hogy nagy a baj. Az ország szinte teljes egészében elfordult az undorító közélettől. Apatikus lett. A politikusok és újságírók társadalmi megítélése soha nem látott mélypontra zuhant. Aztán jött az MVSZ által kicsikart december 5-i népszavazás. A kudarc katarzisa. Pártpolitikává züllött minden illúzió, mely rámutatott a beteg magyar társadalom szinte minden gyötrő bajára. A győzelmi mámorban tobzódó, polgári liberális szalon-ellenzék nem volt képes hatékonyan mozgósítani szavazóbázisát. Hiányzott belőle a hit. Ismét győzött és ismét elbukott, miközben Gyurcsány kiszámíthatatlan konfliktusokat kezdeményezett. Elhajtotta melegebb éghajlatra a Pápát és a történelmi egyházakat. Szekularizálta magát, majd ügynökfrontot nyitott. Azt gondolta, neki csak előnyére válhat, ha sokan átlátnak a szitán. A kör lassan bezárult. Utolsó csapásként az EP-be delegált magyar képviselők feltétel nélkül megszavazták a kurd népet legyilkoló, politikai foglyokat megkínzó, ázsiai Törökország és általa majd Izrael -, felvételének előkészítését, valamint a hazai lakosság előtt titokban tartott EU-Alkotmány elfogadását. Igen, a magyar politikai garnitúra kollaboránssá vált, nem képes a honi lakosság érdekeinek képviseletére. Igen, 2004. a liberalizmus honfoglalásának éve volt, eltűnt Magyarország. Már csak térképek, geopolitikai és hadászati terepasztalok színes lapjain létezik. Sokan azt hiszik, ez már a vég, ennél nincs lejjebb. Pedig van. Mondjam még?

FELKÉSZÜLÉS A KÁOSZRA
Ne beszéljünk félre! Miközben "növekszik a jólét" és a "felelős hazafiak" gatyába rázzák az országot, addig valami furcsa folyamat zajlik a mélységben. A népszavazási vereség magyarázkodásainak szüneteiben elfolyik a lefolyón a Fidesz. Összeomlik a tükörkép, elmenekülnek tőle magányos szavazói. Egy részük kétségbeesetten magába fordul és elátkoz minden hazug pártpolitikát, más részük felébred és vészesen radikalizálódik. "Büdös nacionalista" lesz! Valami mély társadalompolitikai átalakulás zajlik a vereséget követően, melynek során összetapadnak, kikristályosodnak a nemzetük iránt hűséges, áldozatkész szavazók. Ez maga a csoda! Másfél évvel az elhallgatott Jobbik megalakulását követően, visszajutottunk a kezdetekhez. Egyre inkább látható, hogy a Fidesz mérsékelt liberálisai tönkreteszik a néppártot, zsákutcába viszik. Minden, ami most történik, visszaigazolja a fiatalok Jobbik mozgalmát. Bebizonyosodik és helyére kerül a megújulás iránti vágyakozás. A gyorsan összeomló MSZP mítosza ma már a múlté, akárcsak a fölényes kétharmados polgári győzelem esélye. Rohadnak a pártok, rohad a nép, rohad a közbeszéd, rohad szét maga a totalizált élet. Megállíthatatlanul. Zsákutcás fejlődés ez, nincs benne semmi előremutató hozadék. Az év végi Nap-keltés Orbán-interjú mindezt a világvége hangulatot csak megfejelte. A melankólikus és rezignált, földreszállt kozmikus energia és politikai csakra bejelentette, hogy nincs már sok hátra. Eltávozik közülünk. Megtér azokhoz, akik közénk küldték. Azt mondta: - Én már ki vagyok fizetve. Mindennap amit magas polcon töltök, az már csak ráadás. Orbán, akire felépült az egész jobboldali mindenség, most belerendült. Mintha meghasadni látszana a fundamentum, a politikai egyház alapja és sarokköve. A krédó. Elfáradt! Taktikázik! Á dehogy! - mondják zaklatottan a politológusok. A nyáj pedig kezd szétszéledni. A nyáj most kezdi csak megérteni, hogy miért nem lehet politikus arcképét kifeszíteni a templomokba. Mert a nyáj tétova, nem érzi az erőt, a furkósbotot, a karizmát, az otthont-munkát-biztonságot. A nyáj nem érzi a valódi győzelem lehetőségének ízét. Csak a napfény ízének lehetőségét érzi, de azt letagadhatatlanul! Mert Orbán elfáradt, beleöregedett ebbe a maszkabálos politikába. Most elmegy majd, mint bankárkormányzó a bécsi bankárok konferenciájára, díszbeszédet tartani. Aztán leül Hornnal, a nemzetegyesítés nevében kibeszélni az ügynökmúltat. Malgot és Wass Albert. Micsoda kettősség ez együtt, vállvetve. Micsoda színpadias, teátrális katarzis. Kegyetlenül pontosan jellemzi a helyzetet Ripp Zoltán az egyik legutóbbi írásában: Orbán elhasználta magát mindenféle szerepekben, volt már ifjú radikál-liberális fenegyerek, a nemzet önjelölt apukája, a feltüzelt híveket harcra buzdító néptribun, a Fidesz-egyház alapító főpapja és vándorprédikátora, újabban pedig a panelprolik gyámolítója. Leginkább egy kicsavart citromra emlékeztet, amelyet persze szépen adjusztálva újra megpróbálnak majd "magyar narancs" gyanánt vásárra vinni, hiszen a Fideszben rajta kívül nincs piacképes árucikk, a pult alatt elrejtve sem. Igen, így írnak a posztkádári társutasok a Népszavában. Így írnak azok, akik úgyszintén átestek a politikai egyedfejlődés fokozatain. Így írnak azok a damaszkuszi útonállók, akik a totális rend négykézlábra ereszkedett magaslatairól próbálnak két lábra felágaskodni. Ez nem baj. Sőt. Az igazi probléma ott lakozik, hogy nekünk Orbán megváltozott. Már nem antikommunista, antiglobalista, nem nacionalista és nemzetvédő, nem olyan, aki bátran meg meri mondani véleményét az Uniónak, Amerikának, Izraelnek vagy akár az egész világnak. Orbán messze nem olyan, amilyennek lefestik. A baj az, hogy Orbán is csak a globális rendtartás terméke. Fogyasztói tömegárú, melyet tudatos marketing technikákkal terveznek, formáznak, gyúrnak eladhatóvá. Ebben a monopolizált árucikk versengésben, ahol mindent a fogyasztó elvárásaihoz igazítanak, most feltűnt egy újabb rikító csomagolás. Olyan, amelyik nem akar megfelelni mindenkinek csak a reklámzabálóknak. Azoknak, akiknek minden mindegy. Felkészültek már erre az új, gyökeresen új helyzetre?

ELEFÁNT A PORCELÁNBOLTBAN
A belterjes és öngerjesztő magyar pártsajtó olyan, mint az egykori szovjet partizánfilmek. A könnyedén legyőzhető ellenfél csak bugris idióta lehet. Ebbe a korlátolt szervilitásba rondított bele Lovas a Demokrata múltkori számában nyílt levél gyanánt. Ahogy ő szokott fogalmazni: "- Jól belecsapott a lecsóba!" Arról és azokról ír, akik miatt sokan elmenekültünk a Fidesztől, a választási vereséget követően. Pánikszerűen. Önjelölt és pökhendi tunyák és karrieristák mindenhol vannak. Ettől a kései felismeréstől nem lett volna megrázó a cikk. Még attól sem, hogy Bencsik András, aki egyoldalú, színes párt-borssúrává alakította lapját most szembe menetelve felettes énjével -, leközölte az írást. (Pfujj Fidesz?) Lelke rajta. Őt sem védte meg a néma néppárt, akár a többi kirúgott nemzeti újságírót. Az igazi katarzis számomra az volt, hogy ebben a tényszerű kritikákat felvonultató levélben Lovas ezt a szerencsétlen, régibútor-kereskedő, SZDSZ-ből átdezertált Habonyt teszi felelőssé. Most a ciklus vége felé. Egy nyomorult és tehetségtelen beosztottra keni a balhét, ebben a felelősség nélküli országban. Pedig a jobboldal szétzilált helyzetéért máshol kell a bűnösöket keresni. Magasabb polcokon. Lovas még mindig bízik abban, hogy belülről megreformálható a magyar politikai garnitúra. Az, amelyiknek ő is részese. István! Bizonyára Te is tudod, hogy ez képtelenség. Én ma már könnyedén el tudom képzelni, hogy az ellenzéki párt folyamatos visszafogottságát azt "arctalan" nemzetközi pénztőke motiválja. A banki nyereségnek, a pénzügyi stabilitásnak nem kedvezett volna a térségben egy vergődő kormány, egy átfogó válság, egy bizonytalan csődközeli politikai káosz, egy idő előtt kikényszerített választás. Szerintem - és ezt bizonyítják az elmúlt év történései -, a Fidesz tudatosan omlott hozzá ellenfeléhez. Nem akart soha kormányt buktatni. Nem tudott választani saját népe és az üzlet között. Meghátrált a kiegyenlítődés és a pénzügyi biztonság kedvéért. Ebben a kelepcében nem menthető fel senki a felelősség alól. Gyurcsány most nyomul, láthatóan korlátlanul élvezi a nemzetközi Szocialista Internacionálé és fura mód a neokonzervatívok támogatását. Ha nyár közepére hasonló fölényre tesz szert mint Orbán az elmúlt évben, akkor biztosan megkockáztat egy előrehozott választást. Ezt kellene most megakadályozni. Az elmagányosodott Fidesz mellett ebben a küzdelemben jelentősen felértékelődik egy lehetséges MVSZ-Jobbik összefogás lehetősége. Az eltiporhatatlan nemzeti ellenállás szelleme.

Molnár Tamás

Dr.Kiss Imre
Miért nem Betlehemet állítunk?
2004.12.12.

Dr. Kiss Imre szeged-csanádi rk. püspöki helynök szentbeszéde a Jobbik szegedi keresztállításán 2004. december 1-jén

Tisztelt Egybegyultek!

Tisztelt Szegedi Polgárok és Mindazok, akik itt dolgoznak, tanulnak és élnek!
Néhány napja egy csodálatos idoszak kezdodött: advent. A reményteljes várakozásnak, az ünnepre való készülodésnek az ideje. Az egyik legszebb, legmeghittebb ünnepünkre, karácsonyra készülünk!

A gyermekek izgatottan várják a Szentestét. Nemcsak az ajándékokat várják, hanem ok is készülnek: jócselekedetekkel, ajándékkészítéssel. Mi felnottek vissza-visszanyúlunk boldog gyermekkori karácsonyainkhoz, s szeretnénk, ha ma is, az idei karácsonyon is a szeretet melege, a jóság és a béke járná át a családokat, egész országunkat, nemzetünket, sot Európát és az egész világot.

Igen, mert karácsonynak egyetemes üzenete van. A megszületett Megváltó az igazság, a béke és a szeretet civilizációját hozta, és ezekre az értékekre minden ember vágyik.

Advent - karácsony... és kereszt?? Hogy jön ide a kereszt? Miért nem karácsonyfát és Betlehemet állítunk? Nem rontja le hangulatunkat egy keresztfa?

Nem! A kereszt advent-karácsony legmélyebb értelmére mutat rá. Ha karácsony a szeretet ünnepe - hát a legnagyobb szeretet a kereszten mutatkozott meg. Aki karácsonykor megszületett, anyira szeretett bennünket, az embert, hogy életét adta értünk. Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja másokért.

Ha karácsony a béke ünnepe - hát tudjuk meg, hogy minden béke áldozatok árán születik! A karácsonykor megszületett Jézus egyik "címe": Béke fejedelme. O az, aki a különbözo népek közötti válaszfalat és ellenségeskedést a kereszten ledöntötte és békét szerzett.

Már karácsony eseménye is magában hordja a kereszt jelét. Egy fiatal család, várandós édesanyával nem kap szállást a városban. Nem fogadták be! A városon kívüli barlang istállóban kellett megszületnie annak a Gyermeknek, aki a világ legnagyobb jótevoje. Hamarosan a féltékeny és gyilkos Heródes elol a családnak Egyiptomba kellett menekülnie.

Idegenben lét, otthontalanság, szegénység, üldözöttség, menekülés - mind-mind kereszt. Mind-mind értünk, hogy érezzük, tudjuk, Valaki ennyire vállalta a sorsunkat, részese lett életünknek, s megmutatta, hogy mindig lehet szeretni, s csak az önzetlen szeretet, az áldozatokat vállaló szeretet ad igazi boldogságot, s járul hozzá a békéhez. Ahogy egyik ifjúsági ének szövege mondja: "Sírsz, mert kezed tövis járja át, de így születik majd egy új világ! A béke új világa!"

Ő - akit nem fogadtak be - befogadott mindenkit: "Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terheket hordoztok és fölüdítlek titeket!"

Legyen ez az advent és karácsony a befogadás ünnepe. Fogadjuk be a ma is hozzánk jövo Gyermeket embertársainkban - akkor is, ha áldozattal jár. Ő mondta: "Aki mást/másokat befogad, az engem fogad be! Abban megszületek!"

János evangéliuma karácsony titkát, a befogadást, a világosság felol így közelíti meg: "Az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ o általa lett, mégsem ismerte föl ot a világ. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindannak azonban, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen."

A kereszt figyelmeztet bennünket karácsony lelki mondanivalójára és karácsony tétjére, hogy ne vesszünk el a vásárlásban, külsodleges dolgokban, és ne zárjuk be szívünket az érkezo Úr elott. Ez az adventi kereszt, amit most megáldunk, hirdesse ugyanazt, mint a 2000 évvel ezelotti betlehemi éjszakában az égi szózat: Dicsoség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!

Molnár Tamás
MOSZKVATÉR
2004.12.10.

Megszámoltattunk, és könnyunek találtattunk.
MIÉNK ITT A TÉR. Mert mi viseljük el ezt a szutykos, köpetes, elállatiasodott emberpiacot. Ezt a szörnyu mai magyar valóságot. Ahol folyik, dagad a legalizált emberkereskedelem. Ahol kilóra adják, veszik a szerencsétleneket. A megtört, borostás és csapzott, ápolatlan külhontalanokat. Éhbérért. Ok építik a multikat, az üzleteket és irodákat, a fényuzoen csillogó belbudai villákat. Ingyen, szinte ingyen, feketemunkában. Ok az igazi nemzetprolik, napszámosok, akik koszos kis cselédnek kellenek a seftes giccsmagyaroknak. Ok azok, akiket a cinikus és irigy magyar társadalom kevésbé szeret, mint a távolból ideszakadt egzotikus, barna boru bantu négereket. Ok a mi határokon túlra taszított honfitársaink, a mi kizsigerelni való, másodosztályú földönfutóink. A mai Magyarország bunös rabszolgatartó nemzet! Kelet és nyugat önmegsemmisíto polgárháborúja elott áll, képtelen a békés megnyugvásra, kiegyezésre és felszabadulásra. Képtelen a felemelkedésre és feleszmélésre. Gerinctelenedik, zaftosodik és zsírosodik inkább! Szenvtelenül elvárja, hogy mások végezzék el helyette az aljamunkát. Alázkodjanak és robotoljanak, boruljanak térdre elottünk. Aztán szolgáljanak ki olcsó árúval Kárpátalján, féláron etessenek degeszre Szlovákiában. Aztán veressék magukat hülyére Szerbiában, majd imádkozzanak nem létezo lelki üdvösségünkért az erdélyi havasokban. Játssza, csak játssza a mudzsentrit ez a giccsmagyar. Hát nem kérdezi meg senki tole, hogy micsoda embertelen, riherongy korszakot épített? Micsoda elaljasult ivadéka lett degenerált lelkének? Micsoda égbekiáltó politikai bunt és gyalázatot követett el most, hogy végleg feltette a koronát az elátkozott antalli alapszerzodésekre? Mert ez az ország egy nagy, büdös küjbli. Egy kaotikus és kegyetlen Moszkva tér. Egy túlliberalizált posztbalkáni csod, nyomorult fogyasztói kesergés és vinnyogás.

LELKI ROMOKBAN AZ ORSZÁG. Mert ne kerteljünk, ne hazudjunk, ne beszéljünk félre. Ne mutogassunk másokra, ne emlegessünk csalásokat sem. Nincs bocsánat! Ez a népszavazási eredménytelenség katasztrofális következményeket hordoz önmagában. Ez maga az összeomlás, a totális vereség. Magyarország gyarló nemzetbol egy éjszaka alatt végleg visszasilányult megszállt gyarmattá. A beteg, közönyös és lélektelen lakosság fogyasztóvá vedlett. Évtizedek tudatos agymosása meghozta a várt eredményt: az ész, a szív helyett ismét az ezerszer elkoszlott pénztárca szavazott. Ezen a történelmi megmérettetésen ismét kisebbségbe szorultak a nemzeti érzelmu választók.

Hamarosan helyet kérhetnek maguknak a kisebbségi önkormányzatokban! (Hátha plusz elojogok illetik meg oket is, mint megannyi más etnikai és vallási kisebbséget.) Aztán majd az ombucmanhoz fordulhatnak sérelmeikkel... Lehet a véletlen muve mindez? Lehet balsors? Öngyulölok lennénk már mi is? Nem! Magyarvero ügynökországban tovább tombol a rendszerváltozatlanság! Itt következmények nélkül meglopnak, kirabolnak, megtapossák zászlód, ledöntik kereszted, letépik kokárdád, cenzúrázzák himnuszod. Itt világnézeted miatt bármikor kirúghatnak munkahelyedrol, lehallgat és megfigyelés alatt tarthat a nemzetbiztonság. Itt fokozott biztonsági kockázat a hazáját szereto nacionalista. Itt, ebben a korrupt és bürokratikus útvesztoben nem léteznek véletlenek. Az oktatási reformokba belebutított ateista lakosság már nem ismeri saját földrajzi, történelmi és anyanyelvi kultúráját. Nem ismeri fel a Kárpát-medencét körbeölelo identitásbéli gyökereit. Felszámolja önmagát! Mert az uralom alá hajtott gyarmatokon nem kell kimuvelt, okos és öntudatos emberfo. Csak shoping-láz és turkálda. Rezervátum ez, ahol alkoholért és üveggyöngyökért minden eladó! Az MVSZ korszakos beadványával most elkészítette a hiteles röntgenképet, átvilágította a társadalmat. Feltárta a betegséget, regisztrálta és diagnosztizálta a kórt. A szörnyu eredmény megszületett! A globális megszállás alatt nyuglodo ország ismét három részre szakadt: - szarháziakra, giccsmagyarokra és nemzeti radikálisokra. Ez van! Ezt kell szeretni? Végleg le kell számolnunk az egységes nemzetállamba és a demokráciába vetett illúzióinkkal.

AZ ÖRÖKLÖTT PÁRT ÁTOK. Már a vereség éjszakáján minden parlamentális ero elhatárolódott és rátolta a beláthatatlan következményeket a kezdeményezo MVSZ-re. Várható volt, hogy mindenki kihátrál és menekül a kudarctól. Mintha ez a partvonalon túlra szorított szervezet lenne a fobunös! Aztán jött a szokásos koreográfia: - Egymásra mutogatás, gyalázkodás, kimagyarázása az eredményeknek ahelyett, hogy a pártvezérek tükörbe néznének és levonnák a kegyetlen tanulságot. Ezt nem merte megtenni senki. Mert a népszavazás tudatos ellehetetlenítése mögött ott lapult alattomosan a 15 éve megszületett, paktumozó, amorális magyar pártpolitika teljes összeomlása. A párt átok. Mert ahogy vérlázítóan és törvénysérto módon külön kampányba kezdett a kormány és a nemzetközi pénztoke strómanja, Gyurcsány, nos az már maga volt a szégyen. Mindenki csak hergelte, taszigálta az ostoba népet, mindenki ködösített és bezavart. Ha már bunös hanyagsággal elmulasztotta megalkotni ezt a fontos alaptörvényt az elso "szabadon" választott parlament. Ha már egyszer félt kimondani, hogy nemcsak lélekben, de testben is együtt érez a 15 milliónyi magyarral, akkor most csendes alázattal, háttérbol, önkorlátozó módon(!) kellett volna elosegíteni a referendum áttöro sikerét. Elkülönített közpénzeket áldozva a kezdeményezo szervezeteknek, hogy kifejtsék és bebizonyítsák igazukat. Igazi, szakszeru társadalmi vita kellett volna, nem megosztó ellenségesség! Ehelyett a kormány megsértve az Alkotmányt, a költségvetésbol kilopott közvagyonnal "tájékoztatott" a sikertelenség érdekében. A legnagyobb ellenzéki párt pedig - mintha nem lenne elég felhalmozott pénze - ismét a kisnyugdíjasokat fejte meg felhívásával. A milliárdos állami támogatásokon és pártalapítványokon dozsölo pukedli-pártok megint lehúztak egy jókora bort a becsapott állampolgárokról. A parlamenti patkónak különben sem volt érdeke a referendum sikere. A nagy egymásnak feszüléssel direkt lejáratták a kampányt, hiszen ha nyer az MVSZ, akkor egy új, kemény nemzeti radikális centrum jelenik meg a színtéren. Egy radikális, nemzeti-nacionalista központ, amitol retteg mindenki itthon és külföldön. Ahogy Pokorni felsóhajtott 2002-ben a MIÉP kiesése kapcsán, úgy sóhajtott fel most a magyar törvényhozás. Ennek ellenére, vasárnap óta minden megváltozott. Közjogi, morális és politikai értelemben megbukott a 15 éve paktumozó politikai garnitúra. Megbukott a helyben topogó parlament, megbukott a dilettáns korány és meg a "felelos hazafi", Gyurcsány. Vasárnap óta kimondhatjuk, hogy az országot megosztó, szétvero, lezülleszto és kirabló Kádár utáni politikai berendezkedésnek és a haszonlesoknek menniük kell! Új, hiteles arcokra, legitim erokre, a nemzetpolitikát elotérbe helyezo képviselokre, puritán és áldozatkész mozgalmakra és közszereplokre van szükség! Vérfrissítésre. A felébredt civil társadalom öntudatára. El kell végre mindenkinek dönteni: nemzet vagy unió! El kell végre dönteni, hogy a hatalom látható és láthatatlan mélyrétegeiben ki és milyen érdekeket szolgál. Hazáját vagy nemzetrontó, idegen eroket. Mert vasárnap óta végleg elég a színjátékból! Ezt üzente másfélmilliónyi honfitársunk.

KEGYETLEN TANULSÁGOK. Végleg megosztott és kettévált a fusztrált lakosság. Elege van a politikából! Mentálisan széthullott az ország. Súlyosan beteg a közélet, nincs benne semmi pozitív, eloremutató üzenet, csak az önzés. Az elvadult gulyáskapitalizmus a kisember számára lényegesen rosszabb, mint a megszépült gulyáskommunizmus. Ma nincs kapaszkodó, nincs biztonság és jövokép. Széthullott minden. Gozerovel folyik a piac újraosztása, a marakodás és kiszorítósdi. Az új rendszer falánk és telhetetlen. Új jelenség, hogy irígységgel, önzéssel, idegengyulölettel és legfoképpen felfokozott Orbán iránti utálattal egyre hatásosabban lehet kampányolni. Ma a politikai sikerhez öt tényezo kell: pénz, média, populizmus, demagógia és egy sztárrá gyúrt, jól felépített arc. A többi nem számít. Az emberekben nincs igény a tiszta, hazafias, morális politizálásra. A magyar társadalom a végletekig hülyítheto vagy apátiába taszítható. A kormány dilettantizmusa ellenére folyamatosan csökken a jobboldal szavazóbázisa. Az elmúlt években négy pireuszi gyozelem van mögöttünk. (2002-es választások, EU parlamenti voksolás, Nemzeti Petíció, Népszavazás). Négy gyozelem, aztán négy csalódás. A kormány ido elotti menesztését az ellenzék nem akarja. Úgy tunik, már csak a gazdasági zuhanás állíthatja meg a gyurcsányi nemzetrontást, a látszólagos sikerekbe beleélvezkedo ellenzék nem. Növekszik az elégedetlenség és a lappangó társadalmi feszültség. A Fidesztol jobbra lévo nemzeti ellenállás széttöredezett. Az MDF és a MIÉP utóvédharcait folytatja. Egyre inkább három pártra tisztul a parlamenti paletta. Vészesen közeledik felénk az amerikai álom... A nemzet jobbik fele elkeseredett és öntudatlan. Már mindenkiben csalódott ugyan, de még mindig nem érzi a polgári liberalizmusból fakadó veszélyeket. A Fidesz európai néppártként most nagyot bukott. Ösztönösen rárepült és bekebelezett egy ideológiai témát. Nem vigyázott kelloen arra, hogy neki csak pragmatikusnak szabad lennie. Csak pragmatikus média- és hatalomkoncentrciója erejével maradhat versenyben. Furcsa, de a jobboldali néppártból a mostani szavazáson teljesen eltuntek a törzsbázist jelento liberálisok. Most nem követték Orbánt. A magyar egyházak azzal, hogy feláldozták függetlenségüket a Fidesz oltárán és direkt politikai véleményt formáltak, szintén nagy hibát követtek el. Végzetes hibát. Feldühítették és a papság ellen hangolták az ateista közvéleményt. A Fidesznek eközben jól láthatóan szétfolyik arca és bázisa. Mindenkinek meg kíván felelni. Az állandó visszaigazoló mérésekhez és közvélemény-kutatásokhoz való alkalmazkodás miatt nincsenek a pártnak kiszámítható stratégiai alapelvei. Multi-párt, kaleidoszkóp, amely mindenféle színes választékot felvonultat szavazóinak. Hatalom- és sikerorientált, ám most kevés pénzzel, a téma plagizálásával, médiacenzúrával, rossz és zavaros kommunikációval nem igazán akarta ezt az áttörést. Félt a következményektol. A Fideszt ma már szinte senki sem szereti a jobboldali törpepártok és mozgalmak részérol. Lassan magára marad, kihalnak mellole potenciális szövetségesei. Globális eroként felemészti önmagát. Most, a népszavazást követoen, elgondolkodhat az Orbán utáni idokön. Az utódlás kérdésén. Mert a volt miniszterelnök végletekig megosztó személyiség. Beérett körülötte 10 év hazai és nemzetközi démonizálása. Folyamatosan erodálódik, vészesen fogy a hívok viktoriánus serege. Orbánnak az utolsó pillanatokban fel kell ismernie, hogy zsákutca a tusnádfürdoi beszédében felemlegetett egyosztatú jobboldali politikai alternatíva. Egyedül nem megy! Szétveretés, elhallgattatás és beolvasztás helyett külön kell engedni a nemzeti radikalizmust és a nemzeti centrumot. Az egyiket azért, mert kitágul általa a közbeszéd, a másik pedig fel tudja szippantani a lehetséges baloldali, ám nemzeti érzelmu szavazókat. Mind formailag, mind tartalmilag új megoldások kellenek. Csapatjáték, magyar-magyar párbeszéd. Ha ez nem sikerül, Orbán Viktorból soha többé nem lesz Magyarország miniszterelnöke, legfeljebb sikeres európai, néppárti vezeto.

PROLÓGUS. Igen. A sajtó ugyan eltitkolta, de a választások keserves éjszakáján, amikor a remény halt meg utoljára, én pálcát törtem az elmúlt 15 év, a magyar parlament, a kormány és az egész politikai garnitúra fölött. Medgyessy beintése nyomán én is felmutattam egy régi, római birodalomban használatos szimbólumot. Mert dühösnek és becsapottnak éreztem magam, mert mindenbol elegem lett. Igen. Ott a Kossuth tér szakrális helyszínén, hol kétoldalt Kossuth és Rákóczi szobrai állnak, hol elottem magasodott a csupasz kereszt, mögöttem a politika fogságában alvó Szent Korona hallgatott, eszembe ötlött a múlt. Felsejlettek az ?56-os sortüzek ártatlan áldozatai és Bibó István sziluettje. Az ország házából azt súgta O magányosan: - Ne félj! Ne félj, mert igazi demokrata sohasem félhet! - Aztán elovettem útlevelemet - azt, amelyért még éhségsztrájkoltam is - és elégettem. A hatályos magyar törvények szerint ezzel buncselekményt követtem el. Igen. Elégettem, megsemmisítettem azt az okmányt, amit még 1988-ban adtak nagy kegyesen, a végjátszmát folytató kommunisták. Adták, hogy soha többé ne jöjjek vissza. Haza. Aztán visszajöttem és maradtam... Ott álltam égo irattal a kezemben, mint egykor kedvencem, Mohamed Ali a vietnami behívójával. Így tiltakoztam az utódpárt szégyenletes magatartása ellen. Felszámoltam állampolgári jogaim egy részét. Csonka lettem. Önként korlátoztam szabadságom. Most jó ideig nem kívánok külföldre utazni, mert nem tudnám elviselni honfitársaim szemrehányó tekintetét. Oket mi zártuk börtönbe, én pedig jelképesen magamat. Így kellett tiltakoznom az ellen az állam ellen, mely megtagadta nemzettestvéreit, velem együtt másfél milliót. Én örök életemben ellenzéki voltam, mert oda kényszerített az igazság. Most végtelen örömmel töltene el, ha megbüntetnének. Legalább még nagyobb nemzetközi figyelmet kapna ez a szégyenletes ügy, és elindíthatna egy bátor polgárjogi mozgalmat. Van még ebben az összetört országban elég szeretet, szolidarítás és kitartás? Majd elválik. Hosszú, kemény és hideg tél következik. Eszembe jut Joe Eszterhaz régi mondata: - "Ha egy magyar jön szembe az utcán, vágd pofán. Tudni fogja, hogy miért kapta!" - Lehet, hogy ez a Joe tudott már valamit? Sírnak Erdélyben.

Jónás Levente
Korkép mai magyar szemmel
2004.12.08.

- avagy Magyarország továbbélése az új világban -

Mi történik ma hazánkban? És mi folyik a világban? Mi köze lehet vajon a kettonek egymáshoz? Kinek, minek a muve ez a perverz tobzódás a pusztításban (sic!) ember, család, nemzet és nemzetek szintjén? Mégis, vajon ami baj van a világban, azt nem tudván tudva idézték elo? Gondoljunk csak bele! A bolygót és az élovilágot éro egyre súlyosabb traumák, kifejezetten pedig az emberiség erkölcsi válságjegyei bizonyos gazdasági - politikai rendszerek hatásainak tudhatók be. E rendszerek tipikus gyakorlatában a hasonlóság egy közös, globális léptéku rendezésen érheto tetten, amely azonban hasonló problémákat termel ki a világ minden részén, egyéni és közösségi szinten egyaránt. Nem véletlenek találkozásáról van szó: meghatározott cél érdekében történo intézkedések vezettek a jelenlegi súlyos állapotokhoz. Biztos azonban, hogy nem én vagy a körülöttem élok elhatározásai nyomán születtek meg a döntések. A világ bajait illetoen a döntéshozók felelossége elvitathatatlan. Ám a felelosségre-vonás veszélye nélkül ma az uralkodó elit nem alkalmazkodva, nem egészségesen regnál a társadalom felett; tekintet nélkül a társadalomra, irányítja azt és diktál neki. Keseru a tapasztalás: a világ csak használ és kihasznál.

Igyekszem távol tartani magamtól a nemzethalál-víziókat és az ún. összeesküvés-elméleteket. Ám mindennapi tapasztalataim arra engednek következtetni, hogy a világban ma uralkodó folyamatok egy határozott, tudatos elképzelést szolgálnak. Hiszen ha kis magyar milliárdjaink ellopására is idorol-idore szövetkeznek, akkor a világ tendenciózus folyamatait is nyilván ellenorzés, felügyelet alatt tartják. Nem tudom, kik, hányan és hogyan. Nem is érdekel, hiszen, felügyelni és irányt is kell szabni a világ menetének. Önmagában véve semmi gond nem lenne az amerikanizmus-gyökeru, új egypólusú világrenddel. Ez a világrend azonban az alapveto értékeinket is veszélyezteti a világban: uralmát megsemmisítéssel gyakorolja. De alkot-e egyúttal maradandót és örökíthetot?

A világ egyre betegebb a jelenkori muködési ideál, a liberális fogyasztói társadalom harsány és türelmetlen terjesztésének következtében. Ez az irányított expanzió arányában soha nem látott kisebbségu, rendkívül szuk elit számára termel óriásprofitot. A globalizmust és annak káros mellékhatásait, egy politikai - gazdasági modell hordozza, egyfajta liberál-kapitalizmus, amelyet korunkban egyre intenzívebben és eroszakosabban kényszerítenek a világra annak haszonélvezoi. A haszonélvezok száma azonban elenyészo az össznépességhez képest, de még azokhoz képest is, akik e kortárs jelenség kárvallottjai. Soha nem látott kisebbség uralkodik soha nem látott többség felett. Egy olyan hatás-együttes bontakozik ki a szemünk elott, amely katasztrófába sodorhat mindannyiunkat. Országokat, nemzeteket, de társadalmi csoportokat is. A világ egységesedését a hagyományokkal nem rendelkezo, értékvesztett fogyasztói társadalmi modell terjedése-terjesztése kívánja szolgálni, nem törodve azokkal a negatív hatásokkal, amelyeket okoz. Mirol is van szó? Olyan értékek pusztulásának vagyunk szemtanúi, amelyek eleddig a történelem egészén át érintetlenül maradtak. Hogy dolhettek meg az évszázados, évezredes alapveto emberi értékek? Az egyén hagyományos beilleszkedését a társadalomba napjainkra felváltotta valami más. Az elore gyártott nagyüzemi életvitel- és életfelfogás egy életen át történo megvásárlása, multinacionális cégektol. A fogyasztói közösségekbe rendezodött emberek értékrendje és hite ilyen módon természetesen a pénz lett. A tömegeknek kínált szórakozási, kulturális élmények és az ezeken keresztül közvetített anyagi szemléletu értékrend destruktív hatása jellemzoen és tetten érhetoen az emberek hitében és erkölcsösségében végez romboló munkát. Az individualizmus káros módon való felerosítése, mint láthatjuk, elidegenedéshez vezet mind a kis közösségekben (pl. a családokban), mind a nagyobb társadalmi egységekben (pl. a nemzetekben). A fogyasztói szemlélet és a "monetarista libertinizmus" (akkora a szabadságom, amennyi pénzem van) együttes hatása ez, mely az igazságtalanság talaján állva a törvényesség illúzióját keltve hatalmaskodik. Az a fajta élethez való hozzáállás, erkölcsi rend, amit a modern liberalizmus hirdet, mondhatni kampányszeruen, kaotizmust és széthúzást eredményez az emberek csoportjaiban. A hatalom modern gyakorlói szabadságot hirdetnek, liberalizmusról és elfogadásról beszélnek. Ám a szabadságot a szabadság megadásának ( biztosításának) módja határozza meg. A politikai hatalom burkolt vagy nyílt jelenléte szabadság gyakorlásának intézményeiben pontosan ezt támasztja alá. Hol vannak ezek az intézmények? Például a média, oktatás és gazdaság területein. Ezek liberalizációja a gyakorlatban nem más, mint a tisztességtelenség, az ízléstelenség és az etikátlanság például állítása. A mindennapok irreális demagógizmusoktól hemzsegnek. A sokféleség kiemelt bálványozása, egyszersmind extrémizmusok, ill. természetellenes magatartási minták súlykolása folyik. Nincs mód elkerülni az agresszív, vásárlásra lépten-nyomon felszólító, sürgeto reklám-zaklatások áradatát a mindennapjainkban. A társadalomból kivész az összetartó ero, akarat, mert a pénzszerzés lesz az emberek újkori machiavellizmusa. Azonban a társadalom, amelybol hiányzik a tisztesség, a jó ízlés és az etika, betegségbe, morális kórba esik. (Egy választás már csak Amerikában ad okot az ünneplésre, úgy látszik.) A pénz uralma, a joggal szentesített monetarizmus mégis világrenddé látszik merevedni napjainkban, kevesek hasznát, sokak kárát eredményezve. A társadalmat tudatosan betegítik meg: a kisebbség káros uralma a többség felett - globális szinten. Végleges lehet ez a rend? Eddig egyik rend sem bizonyult annak a történelemben, valószínuleg ez sem lesz az. De a kérdés az, hogy a bekövetkezo - remélhetoleg emberibb irányú szemléletváltásig mennyit rombol az embereken: mekkora megrázkódtatásokat okoz még közösségeinkben? Az elso jelek már érezhetoek. A globális rend globális méretu problémákat szül: a terrorizmus-jelenségkör, a környezetkárosítás és a különbözo egészségártalmak ma már mindenhol jelen vannak. De nemcsak politikai, gazdasági úton hódit a destrukció: hosszútávon az egyes kultúrák, nyelvek is áldozatul esnek a sablonos nyugati fogyasztói plasztik-élet térhódításának. Hiszen az emberre közvetlenül ható jelenségrol van szó. Új, "franchise"-típusú életforma térnyerése éppen ezért hordozza magában azt a veszélyt, hogy elvesznek, de legalábbis veszélybe kerülnek a nemzeti, etnikai sajátosságok.

Lehet-e létjogosultsága ily módon az ún. fejlett világ, különösen az Egyesült Államok liberál-monopol berendezkedésu rendszerei békés eroszakos expanziójának? Valóban a fejlodést szolgálják, ahogy állítják? És itt megérkezünk a mai Magyarország legnagyobb, létfontosságú kihívásához: e káros, dömping-jellegu integrációs folyamatok ellenében is meg kell oriznünk országunk egészségét, társadalmunk hagyományos értékrendjét, különben mi is a muanyag-társadalom elore gyártott elemei leszünk. Ezért idoszeru számunkra is a reformkor jeles üzenete: "haza és haladás". Józan és higgadt mértéku alkalmazkodás szükséges a világ megújulásához, a saját, jól felismert érdekek képviseletével. Ehhez lelkierot, szellemi bázist pedig csak a haza testének, szellemének ápolásával meríthetünk.

Magyarságunk történelme a megmaradásról szól. Ha fenyegettek, ránk támadtak idegen hatalmak, legtöbbször egyedül kellett helytállnunk. Nemzeti tragédiáink a bizonyságai, hogy túlélni a magyarnak csak magyarul, magyarként lehet. Másra nem számíthatunk, máshogy nem megy. Nincs másik, velünk azonosítható, azonosuló nemzet. Mások vagyunk, mint a körülöttünk élok, de különbözünk mindenki mástól is. Ugyanakkor a Kárpát - medencében, de természetesen már azt megelozoen is meghatározóak voltak azok a hatások, amelyek a más népekkel, más gyakorlatú társadalmakkal való érintkezés és keveredés során értek bennünket. Ám alkalmazkodásunk, beilleszkedésünk során soha nem hagytuk elveszni vagy megmásítani saját nemzeti tudatunkat, ill. hovatartozásunkat. Mások eredményeibol tanulva, befogadón is mindig megoriztük saját vonásainkat. Minden korban magától értetodo volt, hogy saját kihívásaink, próbatételeink csak saját megoldásaink által teljesíthetok.

A mai magyar valóságban a globalizmus hatásainak kibontakozása a legcsalárdabb veszélyeket hordozza magában. Tudvalevo, hogy Magyarország geopolitikai és egyéb determináltsága a nagyhatalmak hadszínterévé változtatta sokszor azt. Mégis a rövidebb-hosszabb ideju idegen megszállás, befolyás soha nem vezetett, nem vezethetett olyan, a nemzet egészét átfogón érinto válságjegyekhez, mint amilyenek 2004-ben, 15 év függetlenség, szuverenitás és demokrácia után tapasztalhatók Magyarországon. Népességfogyás. Nyelvromlás. Az önkép, az identitástudat rombolása. Kultúravesztés. Azok a nemzeti sajátosságok, unicumok, amelyek megkülönböztetnek bennünket más népektol, meghaladottság és a feleslegesség köntösébe vannak öltöztetve. A nemzeti hagyomány elvetendonek propagált, miközben a kóros és életidegen univerzalizmus eroszakolt behatolása a magyar és egyéb társadalmakba, a hivatalos hatalom által üdvözléssel fogadott és támogatott...

Kiábrándultság a múlt miatt; kilátástalansággal küszködve a jelenben; reménytelenségben a jobb jövot várva. A magyar társadalmat "tudathasadásos" állapotba taszítja az információs dömping, leginkább cinizmussal, buntudat keltésével és figyelemeltereléssel (híreket nézünk és reklámokat). A kulturáltság, odafigyelés, jóakarat és türelem kiveszoben van. Nem csak az egyes emberek viselkedése, de az állam muködése is kóros mértékben stresszes és lezüllött. Nálunk is félelmet kelt az AIDS, hivalkodik a homoszexualitás, szorongat a drogok ragályos terjedése, fenyeget a terrorizmus réme. Érzékelheto a társadalmi hang, a közvélemény tartós pesszimizmusa, önértékelési válsága ("hungaropesszimizmus"). És hova lett a nemzet tartása, természetes büszkesége és harcos tekintélye? Miért nem magától értetodo, hogy inkább azt kell követnünk, ami eddig is kiállta az évszázadok viharát? Hiszen a keresztény erkölcsiség és az értékteremto hagyománytisztelet mindig is megtartó eroül szolgált az ország számára. Azok számára, akik a magyarságba - ebbe a sajátosan egyedülálló közösségbe - tartozónak érezték magukat és ennek megfeleloen éltek. Hiszen a magyarság nyelvi, hagyománybeli, történelmi közösség. Egy pótolhatatlan és utánozhatatlan évezredes értékegyüttes, amely végzetes veszélybe került az egyszer használatos világ terjeszkedése folytán. A megmaradás ezúttal rajtunk múlik, eszköze, záloga ma is csak gyökereink, sajátosságaink orzése és ápolása lehet.

Ne "lendületben" legyen az ország hanem biztonságban, gyarapodásban és becsületben - ez a magyarság fennmaradásának, gyarapodásának egyetlen és egyenes útja.

Molnár Tamás
TETEMREHÍVÁS
2004.12.06.

Az ítélet napja.
A VÁRAKOZÁS
Éjszaka van. A választások elotti utolsó, különleges éjszaka. Eláraszt mindent a kampánycsend nyugalma. Az acsarkodó pártpolitikának köszönhetoen, magyar ember mostanában soha nem utálta így a magyart. Széttaszítottan, összeszorított fogakkal, ökölbe rándult kezekkel alszik most az ország. Kegyetlen indulatokat gerjesztett a "welsi eb", a kádköves népnyomorító. A gogös hazafi. Kábult tetemként, idegen testként fekszik a nemzet önmaga sírgödrében. Még nem tudja a végleges eredményt, csak sejti. Sejti, hogy választási többségben lesznek az igenek. A megtévesztett, tudatlan közönnyel szemben vagy elérik a kétmilliót, vagy valamivel alatta maradnak. Keseru tanulság, de mi lélekben összekapaszkodók sajnos mindenképpen kisebbségben maradunk. Mert itt és most nem szakadhat fel tízmilliónyi igenlés. Ezt nem akarja most senki! Nem akarja a sors a nagy áttörést. Most az ítélkezés napján eldol, mi maradt még belolünk. Mennyit roncsolt vándorló testünkön az elmúlt 15 év, mennyire formálta, gyúrta át lelkünket Mammon kegyetlen szelleme. Fogyasztók lettünk immár vagy maradt bennünk még valami éteri tisztaság? Valami túlélésre érdemes odahajolás? Mert igen, ez egy tisztán érzelmi szavazás! Valami olyasmi, ami az adventi örök várakozásból kisarjad. Valami, amit a puritán szeretet irányít, nem a pénz, a haszon, a kufár nyereség nyegle gogje. Nem az a luciferi Gyurcsány Feri igazgat. Nem az álszent, profán pojáca, az új magyar kisNEMes. Nem az, ki sem kardját, sem lovát nem áldozná fel a nemzet megtépázott oltárán.

A HECCKAMPÁNY NEM. Azt mondják ok, hogy nincs jól elokészítve a népszavazás. Nem volt elég ido számukra két emberölto? Azt mondják sokba került ez nekünk. És ok, az o eltékozolt évtizedeik ugyan mennyibe kerültek? Azt mondják, nem beláthatók a döntés következményei. Persze, hiszen a távlatokba álmodáshoz államférfiúi adottságok kellenek! Azt mondják, hogy itt és most csak hibás döntés születhet. Miért? Ok a nagy népnevelok talán soha nem tévedtek? Végül azt mondják, mi nacionalisták nem értjük az egyesülo Európát, romokba taszítjuk az unió határbontó szándékait. Mondják ezt nekünk, a világ legjámborabb nemzetének! Szégyen, de nem értjük. Nem értjük, hogy itt mifelénk csak a globalista, internacionalista, ateista, liberális alkothat felsobb engedéllyel közös kasztot? Az lehet csak eloírt etalon? A megvert, kiutált keresztény magyar az nem. Az nem való közös hazába! Nem értjük, hogy az egykori gyarmatokról bevándorolt színesboru, miért kaphat azonnal francia állampolgárságot. Nem értjük, hogy a spanyol és olasz nemzet hogyan adhat távoli földrészeken kollektív állampolgári jogokat. Nem értjük, hogy az ír anyaország lakosainál hogyan lehet sokszorosan nagyobb maga az ír nemzet. Nem értjük, hogy miért nem adták fel soha az egyesülés álmát a németek, hogyan vásárolták ki hatalmas összegekért honfitársaikat. Nem. Nem értjük, hogyan kebelezte be "Nagy-Románia" Moldáviát, hogyan láncolta magához a kettos állampolgárság intézményével. Nem. Nem értjük Izraelt sem, aki soha egyetlen zsidót sem taszított el magától. Vagy el tudják képzelni Saront, hogy úgy viselkedjen mint Gyurcsány? Akinek most a magyarnyúzó Jan Slota és Nastaze a barátja? Ugye nem, Nézzenek így utólag önmagukba! Milyen miniszterelnökkel és kormánnyal verte meg a sors ezt a szerencsétlen országot?!

SZARHÁZA LAKÓI NEM. Aki nemet mond, az egy másik világban él. Furcsa, de nem látható ez a Szarháza, pedig itt van körülöttünk, szinte tapintható közelségben. Itt, ott, amott. Van és nincs. Nem látható szabad szemmel térképeken ez a különös táj. Itt lakozik Európa szívében, mégsem öleli körbe hegykoszorú, héthatárát nem övezi sodró folyó és koorom. Nincs címere, zászlaja. Itt van mégis legalul, legbelül elhagyatva, magányosan. Sértett szívek mélyén, égigéro üszkös sebekkel bekerítve. Itt magasodik bennünk, mint szétkorhadt álom az álomban, tüskés szögesdrótokkal, nehezékekkel, koszív-szarkofágokkal, imbolygó lelkektol elszakítva. Eltaszítva két külön szívvel. Mégis együtt. Nem. A megtagadott múltú Szarháza eltitkolt gyarmatán kopasz a ko, vad vihar hordta el élteto humuszát. Irigység süvölt rajta végig, meddok legeloi. Zord e belso táj, nem termékeny és vidám. Meleg napsugár sem járja át károgó erdoit. Lombhullató, csupasz sötétségtol vakul, aljasan reszket benne a szenvtelenség. Beteges düh, cinizmus, besárgult, barbár irigység dacol miden jóravaló értelemmel. Nem. Szarházának nincs vállalható múltja és élheto, büszke jelene. Szarházának jövoképe sincsen! Nincs hozzá elég bátorsága és képzelete. Szarháza örömtelen rab csupán, tétova befelé fordulás. Szarházát elhagyta az Isten. Körülötte minden négykézlábra ereszkedett. Szarháza szerencsétlen sorsú lakói ott toporognak végeláthatatlan kanyargó sorokban új multikulturális templomaik elott. Csak várnak és révednek, miközben beleroskadnak a kegyetlen magányba. Hosszú, fáradt, kiégett vándorlásban vonszolódnak a Cora-k, a Tesco-k, a Westend-ek unalmas torkolatainál. Hullámzó tömegként. Imádják új bálványaikat, a fogyasztás mindenevo szörnyetegeit. Naponta buzgón áldoznak a Bosch, a Sony, a Samsung és a Microsoft oltárán. Élvezik a bizniszt, a tozsdét, az emberi árfolyamzuhanást. Nem kételkednek semmiben! Magabiztosak. Vedelik a whiskyt, a pizzát, a jéghideg Coca Colát. Színesen vakító neonfények felé repülnek, mint megfáradt pillangók. Hidegen számítóak, szépek, ridegek, virtuális álomkergetok ok, ebben az élohalott pláza-temetoben. Ebben az elfajzott, elkriptásodott csapongásban. Nem. Nem érzik a veszélyt! Magányos szívtelenségük megteremti a légkondicionált lidércnyomást. Ok a tagadás életérzésével kufárkodók. Az anyagi haszontalanság áldozatai. Nem fogják fel azt, ami körülöttünk történik. Már csak gyulölnek. Gyulölnek mindent és mindenkit. Különösen a hagyományt. Azt megvetik, akár a puritán keresztet. Nem, ezeknek már nincs kapaszkodójuk. Nem, ezeknek már semmit sem jelent a család, a hon, az összetartozó közösség. Ezeknek a kivert yuppiknak és szingliknek csupán gyönyört fokozó perverz aktus a ziháló szerelem. Kukába dobható nejlon-abortusz a gyermekáldás. Szarháza deviáns hedonistái csak a pillanatnyi kielégülést szeretik, az élvezkedés mámorát mások nyomorán. Képernyok elott élvezik a kiszolgáltatottságot és a megaláztatást. Mert Szarházában nincs haza, nincs nemzet, nincs talpalatnyi föld. Szarháza közönyös reklámzabáló. Éjjeli menedékhely, ebben a sarkon túli árnyékvilágban. Ebben a vacogó hideglelésben. Valami sivár, egocentrikus öntobzódás ez. Végtelenített utazás a semmibe. Mert Szarházán nincs szemernyi kétkedés és lelkiismeret. Nincs torzításmentes tükör, amelybe érdemes lenne belepillantani. Mert Szarháza csak a NEM-eket imádja, az önpusztító tagadás szellemét. Az ellenkezést mindennel, ami jóravaló, emelkedett, ami idotállóan vállalható. Nem. Szarháza most hergel, heccel, ingerülten és gogös felsobbséggel néz le minden összekapaszkodást. Szarházán sikk utálni a szeretetet, a másokért való önfeláldozó törodést és gondoskodást. Mert itt divat a botrány. A negatív hír és életérzés. Az a hülye hontalanságba belerohadó önemésztés. Ez amolyan kicsinyes, önzo és kisszeru. Amolyan utálatosan kirekeszto. Szarházán most állami rangra emelik a gyulöletet, az idegenség nyomasztó érzetét. Mert itt mindenki csak önmagát szereti! Betegesen. Mert Szarháza fél, betegesen fél szembenézni önmagával. Mert Szarházának most fel kell számolnia saját magát. El kell indulnia egy másik irányba, embertársai felé. Az igazság felé. Az IGEN-ek felé.

SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG Igen. A konzervatív magyar sajtóban nemigen dívik a vulgáris modor. A kettos állampolgárság ügyében, a "megroskadt magyarságtudatúaknak" üzenve, Duray Miklós azonban megtörte a helybenhagyott csendet. Határozottan elválasztotta az átlátszó, színtelen, szagtalan folyadékot a buzlo üledéktol. Elválasztotta az éltetoanyagot a bomlás végtermékétol. 84 év után végre nyilvánosan kimondta az eddig kimondhatatlant, csavart egyet a kutyaszorítón. Kimondta, hogy igen, ez tisztán, minden hátsó szándéktól mentesen egy érzelmi szavazás. Egy túlfutött reakció. Kimondta, hogy igen, ez mélységes, bicskanyitogató szégyene a helybenjáró magyar parlamentális rendszernek. Kimondta, hogy igen, most visszahull minden felelotlen döntéshozó fejére az eltussolt múlt, amiért nem tudott egyértelmu és elfogadható politikai választ találni Trianon gennyes sebére. Igen. Igen nagy a szégyen, hogy mindezt a megkerülhetetlen felelosségtudatot az MVSZ-en keresztül egy agyonhallgatott civil szervezet merte, tudta csak elsoként felvállalni. És végül igen, mérhetetlenül nagy szégyen az is, hogy a törvényhozásban tollászkodó urak undorító pártpolitikai acsarkodást fabrikáltak a nemes kezdeményezésbol. Igen, most végleg elválik a szar a víztol! Igen, most remélhetoleg végleg megszunik a jobb és baloldal szerinti végzetes világnézeti megosztottság. Igen, ezentúl "csak" nemzetük iránt elkötelezettek és nemzetidegen erok létezhetnek. A szakadék, a választóvonal végleg eltolódik egy új, igazabb törésvonal irányába. Igen, Pozsgay, Szurös és Thürmer elfogadhatóbbá válik, mint a többség akaratával szembemenetelo Kovács, Horn, Kuncze és Gyurcsány, a nemzetközi pénztoke által megválasztott, illegitim miniszterelnök. A többséget szembeköpo, "hiteles" turáni arc. Igen, az a kormány, amely az EU választásokon csak a hazug IGEN-eket, most pedig csak a hazug NEM-eket merte támogatni, az végre nem csak jogilag, de erkölcsileg is megbukhat, megbunhodhet. Mert ebben az új, kiretusált tablóban mindenki a helyére kerül. Oda, ahová való. A politikai prostituáltakról, az álkeresztényekrol, a giccsmagyarokról, a felfuvalkodott, ismét pufajkára vedlett internacionalista békákról lehull a lepel. Lepereg róluk a piszkos göröngy. Eljön számukra az utolsó csók vészterhes ítélete. A színeváltozások korszakának végso beteljesülése. Igen, most majd elválik, hogy királyfi vagy rút csúfság lesz valakibol. Szépség vagy szörnyeteg! Igen. Elválnak és elkülönülnek egymástól a történelmi Magyarország szétszóródott, megveretett kisebbségi szórványmagyarjai, és a valóságban megtestesülo, buzlo Szarháza szemétdombjain vegetáló, irigykedo mindegy-magyarok. Igen, végleg szétválik a behódoló sodródás és a nemzeti ellenállás. Igen, vége szakad az álságos rejtozködésnek! Igen, elválik egymástól végre a hazafi és az idegenszívu. Igen, ennek így kell történnie, mert az utolsó utáni pillanatban így akarja ezt a Gondviselés. Igen és igen, de ma még nem láthatunk a jövobe.

A VÍZ AZ ÚR? Ezen a történelmi választáson hivatalosan csak az IGEN-ek gyozhetnek. A közönyös többség azonban ott lesz Gyurcsány akarata mögött. Ne legyen kétségünk, a Nagy Kommunikátor ezt is dicsoségnek fogja elkönyvelni! Az arányok fontosak lesznek. Mennyi az aktív, cselekvoképes IGEN, és mennyi a passzív, közönyös NEM. Ez lesz a kérdés. Magabiztos gyozelem esetén, a változások irányítása átkerülhet a népfelség kezébe. Kérdés, hogy tud-e, mer-e vele élni, lesz-e elég hite végigharcolni ezt a végeláthatatlan küzdelmet. A Kossuth tér ismét a tetemrehívás helyszíne lehet. Ismét feltárulkozik egy sorsfordító lehetoség. Valami hasonló történhet mint Szerbiában, Grúziában és Ukrajnában. Ha egészséges a nemzeti akarat, megismétlodhet 2002 tavasza. Ha a választások éjszakáján összegyulik egy hatalmas tömeg, ha van benne határozott kitartás és következetesség, akkor akaratával kihozhatja a Szent Koronát a Parlament fogságából. Akkor felesküdhet rá a felébredt nemzet. Akkor a többség rákényszerítheti a nemzetidegen kormányt, hogy meghajolva a népszavazás eredménye elott, térdet hajtson. Tiszteletet adjon és önként lemondjon. Megnyissa és felébressze a nemzetben szunnyadó jövot. Ha ez megtörténhetne, akkor ott végleg, mindörökre megbukna ez a szégyenteljes magyar múlt. Megtörne a varázs, ki lehetne kényszeríteni egy új, békésebb, boldogabb irányt. Ott akkor át lehetne állítani a váltókat. Az elorehozott választásokon pedig már indulnia kellene az újonnan hozzánk csatlakozó magyarság kiválóságainak. El lehetne zavarni, fel lehetne forgatni ezt a súlyosan kontraszelektált törvényhozást, hogy ne csak naplopók, megélhetési pojácák, kapcsolati tokével megvásárolt mandátum-kufárok, hanem igazi nemzeti értékvédok képviseljenek bennünket. Hogy lesz-e mindehhez elég bátorság és tömegakarat, az nem tudható. Lehet, hogy ismét elszalaszt a nemzet egy nagy-nagy lehetoséget. Lehet, hogy ismét bátortalanul nem mer dönteni saját sorsáról, ismét átalussza a történelmet. Lehet. Bátor, összekapaszkodó kitartás nélkül azonban folytatódhat minden tovább, folytatódhat ellopott közpénzen a cinikus hazaárulás. Elillan a sorsfordító pillanat? Vagy lesz még másik? Lesz még fellángoló folytatás? Most még senki sem tudhatja. 2004. december 5-én éjszaka Magyarország más lesz, mint addig volt. Vagy szabadabb és tisztább, vagy keseruen kilátástalan. Most még csend van és nyugalom. Figyelnek bennünket a csillagok.

Budapest, 2004. december 3. péntek

Körömi Attila
'56-ban vérrel, most golyóstollal írjuk a forradalmat
2004.12.03.

Eleink, ha kellett kardot rántottak és vérüket adták a nemzetért. Kiállították csapataikat és egymás mellett, több zászló alatt harcba szálltak a magyar érdekekért. Ha kellett forradalmat hirdettek, és nem tétováztak.

December ötödikén alkotmányos keretek között, mindannyian külön-külön, mégis együtt kivonulunk a harcmezore, a rosszul világított, hiányosan felszerelt szavazókörökbe, és kard helyett egy magyar találmánnyal, golyóstollal vívjuk meg forradalmunkat. Még vérünket sem kell adni, ezért a leggyávábbaknak sem kell félniük. Nincs okoskodás, tudálékoskodás, nincs: "Miért kellett ez?".

Most nem az számít, hogy ez vagy az mit mond, most nem ukázra cselekszünk, hanem a legbensobb igazságérzetünkkel, magyarságunkkal kell elszámolnunk. Egy tiszta erkölcsi kérdés elott állunk, amely az elmúlt kilenc hónapban átjárta a magyar társadalom minden zeg-zugát, átmosta a nemzet, azon belül a döntést meghozó kis Magyarország lelkét. A várandósság kilenc hónapja után, december 6-án új Magyarország születik.

Már nem az a kérdés, hogy mi lesz ötödikén, hanem az, hogy milyen Magyarországnak nyit kaput hatodika. Hatodikán az ország lelki és erkölcsi állapota mutatkozik meg, de nem a szavazatok számában, hanem az elkövetkezo történésekben, hiszen az igenek gyoztek. Azért lehet ezt a kijelentést megtenni, mert az ügyet megállítani már nem lehet. Az már járja a maga útját. A nemzeti ügy útra kelt, és nem befejezi, hanem elindítja az elcsalt és ellopott valódi rendszerváltoztatást Magyarországon és a Kárpát medencében. Nem kérdés, hogy a nemzeti ügy új politikai struktúrát fog építeni, olyat amely erkölcsi alapon keres választ a köz ügyeire, amely újrafogalmazza Magyarország Európán belül elfoglalt helyét és szerepét.

Az egy héttel ezelotti idoközi országgyulési képviselo-választás, amely minden külsoségében hordozta rendkívül fontos presztízs jellegét, rámutatott egy tényre. A polgári oldal egyik helyen sem tudta megszólítani a szavazók 25 %-át. Ötödikén, a szukebb értelemben vett, pillanatfelvétel-szeru gyozelem valóban csak a mai magyar politikán túl tekinteni képesek részvételével érheto el.

Azonban, amennyiben március elején a Magyarok Világszövetsége nem indítja el az aláírásgyujtést, akkor ma csend van és hullaszag. Ha nincs aláírásgyujtés, akkor az illegitim kormány az új-ortodox pártvezetés által támogatva tovább szárnyal. A Világszövetség azonban nem hallgatott a fanyalgókra és megmarkolta a zászlórudat. És a máig ható Trianonnak a magyar társadalom elé helyezése, a nemzet felvilágosításának elindítása bensonkben már elsöpörte a mai magyar kormányt. A kérdés már az, hogy mi lesz utánuk. Utánuk csak egy következetes nemzeti politika végrehajtása következhet.

Köszönet Patrubány Miklósnak, köszönet a Magyarok Világszövetségének, hogy minden agyonhallgatásuk ellenére nem törtek meg, és 1956 után magyar történelmet formálnak Magyarországon, a Kárpát-medencében.

Milyen szép lenne, ha ötödikén a déli harangszó után nem sokkal újra megkondulnának a harangok Magyarország gyülekezeteinek templomaiban, és zúgnának fél órán keresztül. Nem számítana a kampánycsend megsértésének, mert a harang nem tud "igen"-t vagy "nem"-et mondani, csak szól...

Végül egy szokás, melyet Dénes Károly a partiumi Bors község református lelkésze ismertetett tegnap Csongrádon egy lakossági fórumon, ahol magam is részt vettem, mint meghívott országgyulési képviselo. A szokás, amely választ ad december ötödikével felmerülo mindkét oldalról hallható kérdésre: Miért kellett ez most? - így szól: Amikor Bors községben valami fontos, az egész falut megmozgató eseményre került sor, akkor kidobolták, hogy a kutyákat meg kell kötni. Hogy a kutyákat mikor lehet leoldani a kötélrol, a láncról, azt nem dobolták ki soha. Azt érezni kellett...

Pécs, 2004. december 3.

Körömi Attila
országgyulési képviselo
a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagja

Bíber József Tibor
a kínaiak elleni tüntetésen elmondott beszéde
2004.11.22.

Tisztelt Demonstrálók, Magyarok!

Amikor valamikor a kora-tavasszal egy tévémusorban a magyar érdekeket védtem a kínaiak térhódításával kapcsolatban, még álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer valamikor ez ügyben egy országos tüntetés megszervezoje és szónoka leszek. Ezt a tüntetést a tömegigény hozta létre, többszázezer ember elkeseredése, segélykéro telefonhívások tucatjai, azóta megismert emberi tragédiák.
Tüntetünk!

A mai tüntetés békés demonstráció értünk: magyarokért, vállalkozókért, dolgozókért, vásárlókért.
Mindenkiért, aki érintett abban, hogy a magyar könnyuipar fennmaradjon.
Mindenkiért, aki felfogja, hogy nem csak a kereskedok, hanem a munkásaik, a vevoik, és mi valamennyien nagyon rosszul járunk, ha ez a tendencia folytatódik, és nem szab senki gátat a túlzott távol-keleti migrációnak.

Magyarország gyarmatosítása folyamatban van.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom mindenütt a magyar érdekeket védi, s ezúttal sem tehettünk másként.
Azt vállaltuk fel, amit már eddig is sokan felvállalhattak volna, de nem tették!
Tárgyalt már a szervezkedokkel egykori (akkor még regnáló) munkaügyi miniszter, ígért fut-fát mindenféle pártállású érdekpolitikus. Közös csak az volt bennük, hogy érdemben évek óta nem léptek semmit, azzal pedig végképp nem törodtek, hogy többek között miattuk szépen, - nem is akármilyen tempóban - csodbe megy a magyar könnyuipar.

Ruhaipar, textilipar, cipoipar, boripar.
Van még ma Magyarországon magyar tulajdonban ilyen?
Zalaegerszeg, Pécs, Martfu... Vagy ne is soroljam?
Mire a felsorolás végére érnék addigra az már hiányos is lenne?

Igen, hölgyeim és uraim, az egymást követo kormányok nem tettek itt semmit, csak hitegették azokat, akik még bíztak bennük!
Sajnálattal kell közölnöm, az emberek többsége ma már nem bízik senkiben!
Ezért a politikai elit a felelos!

A döntéshozók, akik a parlamentben saját magukért lobbiznak.
A választók?
Majd 4 év múlva lehet oket újra manipulálni.

Nem uraim!
Ez az ido lejárt.
Az elkeseredett emberek eddig kértek, ma már követelnek!
A Jobbik az o érdekükben tüntet ma a Pénzügyminisztérium elott, mert az nem lehet, hogy 800 ezer ember létét, egzisztenciáját a hatalom semmibe vegye.

Tisztelt illetékesek, tisztelt döntéshozók!

Kevés a munkanélküli?
Ne lépjenek semmit!
Nem ment elég magyar üzem csodbe?
Ígérgessenek, vágjanak hozzá együttérzo képet, aztán vitessék magukat haza a soforjeikkel az atombiztos bunkerjaikba, és bontsák ki a skót viszkijüket!

Uraim, Hölgyeim! Na, ebbol elég volt!
Tehetetlen itt mindenki?
A Belügyminisztérium?
A Pénzügy?
A rendorség?
A határorség?
A Vám- és Pénzügyorség?
Uraim!
Hölgyeim!
Kire mutassunk?

Ki a felelos ezért?
Ki a felelos a tönkrement életekért?
Ki felel az öngyilkosságokért, a szanatóriumi kezelésekért?
A koldusbotra jutásokért?
Nem ígéreteket kérünk. Cselekvést!

Felszólítjuk az illetékes hivatalokat, a felelos minisztériumokat, hogy tegyék meg lépéseiket a helyzet normalizálásáért, a magyar vállalkozók, munkavállalók, gyártók és vásárlók érdekében!

Itthon vagyunk és nem turünk tovább!

A mai tüntetés nem Kína, vagy kínai-ellenes.
Nem ok az elso számú felelosei annak, hogy a magyar könnyuipar a csod szélére jutott,
ok csak a lehetoséggel élnek, amit engednek nekik.
Az igazi felelosök a hivatalokban, a minisztériumokban ülnek, a határozott fellépés az o feladatuk.

Feladat?
KÖTELESSÉG!!!
Ha valaki közülük nem értené, elmagyarázzuk.
Nincs itt probléma, ugye?

Nincs veszélyben a könnyuipar.
Egyenlo feltételekkel vállalkozik a magyar.
Nem várhatók tömeges elbocsátások.
Nem virágzik a feketemunka, nincsen feketekereskedelem, a határokon nem jön át csempészáru, és a kínaiak sem adják anyagár alatt a késztermékeket.
Vagy tévedek?

Annak van igaza, aki azt mondja, hogy mindennek az ellenkezoje igaz?
Hogy azt sem tudják a hatóságok, hogy hány kínai van Magyarországon?
17 ezer?
30 ezer?
150 ezer?
Hát, hogyan van ez kedves illetékesek?
Nem túl tág a határ a BECSÜLT értékek között?

Aki illegálisan van itt, az hogy fizet adót?
Aki illegálisan van itt, az hogy fizet tb-t?
Azt hogyan vonják felelosségre, ha bármilyen buncselekményt elkövet?

Egy szó, mint száz, Magyarország a szemünk elott válik gyarmattá, úgy, hogy benne élünk.
Adnak, vesznek, s mire a többség feleszmél, már másodrendu polgár: ITTHON.

Emigráljunk?
Vagy kérjünk állami támogatást ahhoz, hogy mi pedig Kínát és a Távol-Keletet vágjuk tönkre gazdaságilag?
Ugye ez vicc?
Nekünk ehhez nincs kedvünk, konkrét intézkedéseket követelünk:

Határozott bevándorlási politikát!
Szigorú idegenrendészeti fellépést, határozott eszközöket!
Szigorítsunk mi is!
Ne csak a rossz példát vegyük át Nyugattól!

Javaslatok?
Vannak!
Csak szabályosan bejegyzett vállalatok muködhessenek, és ezt folyamatosan ellenorizni kell!
Kössék a magyar nyelv megfelelo ismeretéhez a bevándorlást, a letelepedési engedélyt, a munkavállalást!
Külföldiek csak magas alsóértéken meghatározott alaptokével alapíthassanak nálunk vállalatokat!
A tanulmányi céllal ideérkezok helyezzenek letétbe bizonyos összeget, amely arányos legyen az itt eltölteni szándékozott idovel!
Nagy-Britanniában a külföldi munkavállaló családtagjait még a munkaközvetíto irodákból is kitiltják.
Mi miért nem tehetjük ezt?
Tisztelt illetékesek, szabad a pálya!!!

A mai tüntetés figyelemfelkelto.
Nem akarjuk, hogy komoly kérdések az utcán doljenek el, törvényességet, rendet akarunk!
A Jobbik rendpárti.

Azért tüntetünk, hogy a tiltakozás meg is maradjon a törvényes keretek között.
Hogy ez így legyen, azonnali lépésekre van szükség, nem idohúzásra - amint azt tették a vezeto politikusok és a kormányok évekig.
A probléma sokkal súlyosabb már annál, hogy ígérgetésekkel, halogató lépésekkel azt orvosolni lehessen.

Az itt tartózkodó kínaiak állam az államban. Saját erkölcsi normák, zárt közösség.
Beilleszkedés?
Ugyan már!
Minek is illeszkedne be az, akinek szó szerint térkép e táj, nem ismerik, és többségük nem is akarja megismerni a magyar kultúrát - de miért is tenné?
Miért jön ide?
Budapest lenni szép, a magyarok pedig kedvesek?
Ezért utaznak ide, majd telepednek le hosszú évekre tízezer kilométerekrol?

Tisztelt Hölgyeim, Uraim!
Önök közül kinek jutott eszébe, egy távol-keleti, afrikai, vagy akár grönlandi útja során, hogy hirtelen elhatározásból ott le is telepedjen?
Mert ott szépek a jégcsapok, barátságosak a jegesmedvék, vagy éppen roppant egzotikusnak tunnek a pálmafák.
Ugye hogy vicc?
Pedig az itt tartózkodó kínaiak nyilvános tévémusorokban az országunk iránt hirtelen támadt olthatatlan szimpátiájukkal magyarázták, hogy évekre itt maradnak.
Van olyan vendéglos, aki már 8 éve van itt, és állítja, turistaként indult.
Teljesen hülyének néznek?
Tudjuk miért jönnek, s miért maradnak itt.
Magyarország számukra kincsesbánya, itt kedvezoek számukra a feltételek.
Hiszi azt valaki, hogy minimálbérért megéri nekik itt maradni?

Követeljük, hogy a magyar állam teremtse meg polgárai számára legalább az esélyegyenloséget!
Esélyegyenloséget a magyar vállalkozásoknak!
Esélyegyenloséget az élethez, esélyegyenloséget az egzisztenciához, esélyegyenloséget a magyarnak Magyarországon!
A helyzetfelmérés nem elég, azt már sokan megtették.
Cselekedni kell!

Hihetetlen, hogy az egyik vidéki megyeszékhelyen a polgármesteri hivatal illetékese eredményként könyveli el, hogy a városban muködo 35 kínai üzletbol 10 már adózik!!!
Hölgyeim és Uraim!
Ez vicc?

Nem felelos azért senki, hogy nem találhatók meg sehol az elokerítendo kínai vállalkozók?
Miért nem lehet az ilyen üzleteket azonnal bezárni, felszántani, sóval behinteni?
A tulajdonosként bejegyzett személyt pedig elokeríteni és kiutasítani az országból?
Hol vannak ilyenkor az ellenorzo szervek?
Hol van az APEH?
Hol vannak a Vám- és Pénzügyorség emberei?
Amikor az engedélyeket kiadják, mit vizsgálnak?
Amikor a vállalkozás muködik, azt hogyan ellenorzik?
Dokumentáció?
Ha van, mennyit ér?
Egy óvodás firkálmányai, vagy az osember barlangrajza komolyabb dokumentum ezek szerint a hatósági iratoknál.
Szégyen.
Hol itt a jogállam?
A biztonsági övét be nem köto, majd a rendoröket 5 ezer forinttal sután megvesztegetni akaró autóst a minap jogerosen 1 év fegyházra ítélték.

Hány évet kellene kapnia annak a hivatalnoknak, akinek a lelkén számtalan vállalkozó és munkás tönkretétele, földönfutóvá válása szárad?
Hány évet kellene kapnia a megvesztegetheto hivatalnokoknak?
Ja, vagy az nem derül ki?
Hallgatni arany?
Ha így állunk, az alapoknál kell kezdenünk, és a legfelsobb szintekig kell jutnunk.
A magyar könnyuipar látszólag a végnapjait éli, de még gyógyítható.
Drasztikus beavatkozás kell, gyógyszerelés helyett sebészi munka.
A szike a mi kezünkben van, kezdodhet az operáció.

Magyarok, ne hagyjuk magunkat!

Horváth Tibor
Magyar közoktatási törvény 2003-ban
2003.05.15.

Számtalanszor leírták már, hogy a nemzet jövője saját oktatásának színvonalán nyugszik. A legjobb hosszú távú befektetést mindig a kiművelt emberfők jelentették. Ehhez viszont sok tényező együttes jelenléte szükséges: gondoljunk a családi háttérre, a társadalom szellemi és anyagi helyzetére, a pedagógusok felkészültségére és anyagi megbecsülésükre, a kormányzati akaratra, a tanítási körülményekre stb. A felsoroltak közül mely feltételek adottak ma Magyarországon, a hálózat regnálásának idején?

Álrendszerváltásunk után 13 évvel gőzerővel folyik népünk lumpenizálása, rengeteg a szegény és beteg ember, aki képtelen gyermekének megfelelő hátteret biztosítani tanulmányaihoz; a pedagógusok presztízse 1945 óta mélyponton van. Fizetésük kelet-európai viszonylatban is gyalázatos. A jelenlegi magyarországi kabinet hozzáállása közismert: túlságosan nacionalista szellemben folyik az oktatás sok helyütt. Bennem azért fel szokott merülni a kérdés: lehet-e ?túl nacionalistán? oktatni négy évtized totális agymosása és gyökértelenítése után? Szerintem nem lehet. Hiszen túlzottan magyarnak lenni is abszurdum, az ember vagy magyar, vagy nem az. E kérdésekre adott válaszok pofonegyszerűek lehetnének, ha nem egy posztkommunista társadalom iszonyú terheit kellene cipelnünk. Ezzel a ballaszttal még a mi generációnknak is meg kell küzdenie, ne legyenek illúzióink. A különbség talán annyi, hogy nekünk már csupán a káderek gyerekei jutnak.

A magyar nemzet sajátos arculata az Európai Unióban csak úgy maradhat meg, csak akkor válik ott értékes és megbecsült tényezővé, ha a felnövekvő nemzedék általános műveltsége ? az óvodától az iskola befejezéséig ? a nemzeti kultúrára mint szilárd alapra támaszkodik. Máskülönben Magyarország az arctalan átlagtömeg szálláshelyévé lesz. Ebben rejlik a közoktatási törvény jelentősége és felelőssége: rossz rendelkezéseivel beláthatatlan következményű folyamatokat indíthat el.

A közoktatási törvénytervezet axiómaként kezeli a diákok túlterheltségét, ezért heti két és fél órás óraszámcsökkentést ír elő. A kérdés csupán az, milyen tárgyaknak a rovására történik mindez? A tervezetben az szerepel, hogy a készségtárgyakat nem kívánják csökkenteni. Maradnak tehát az általános műveltségi tárgyak (irodalom, történelem), melyeknek a legfontosabb szerepük van a gyermekek nemzeti identitásának kialakításában. Ezen tárgyak lefaragása egyébként ütközik a tárca azon célkitűzésével, miszerint emelni szándékoznak az érettségi színvonalán. Rengeteget beszélünk a ?knowledge society?-ről, biztos, hogy oda a kevesebb tanulás vezet? Tetézi a bajt a kerettantervek megszüntetése, ami a rendszer szétzilálódásának veszélyét hordja magában. Miután az új NAT csak készülőben van, prognosztizálható a tantervi szabályozás teljes hiánya is.

Az első hat félévben szülői hozzájáruláshoz kötik az évismétlést, ez a bukás gyakorlati eltörlését jelenti az általános iskola első három osztályában. Miért gondolja azt bárki is, hogy a szülő kompetens ennek eldöntésében? Az évismétlés nem büntetést jelent, hanem pedagógiai értékelést, ami, bármennyire furcsának is tűnik Magyar Bálinték számára, a pedagógus feladata. Ennek a kivétele a tanítók kezéből óriási presztízsveszteséget jelent számukra, ugyanúgy, mint a tankönyvvásárlásban történő egyeztetésre kényszerítésük a szülőkkel. Egy tankönyv piacképességét ezentúl nem a színvonala, hanem az ára fogja eldönteni? Ez tragikus.

A képességekre tekintet nélküli ?közös oktatás? elrendelése (ún. ?együtt tartva szelektálás?) elkerülhetetlenül az átlagszínvonal süllyedéséhez fog vezetni. A skandináv rendszerrel való példálózás pedig álságos: Európa leggazdagabb országairól lévén szó, amelyek ráadásul nem rendelkeznek akkora számarányú kisebbséggel, mint hazánkban a hagyományos rendszerű oktatásban sokszor lemaradó cigányság. Az eltérő kultúrájú roma kisebbség jelenléte az oktatás területén is speciális megközelítést igényel.

Az értelmileg fogyatékos tanuló fogalmának megszüntetése tovább súlyosbítja a helyzetet.

A törvénytervezet EU-kitekintése félrevezető, több helyen hamis; a velünk összehasonlítható nagyságú kisebbséggel rendelkező országok (pl. Franciaország) sikeres közoktatási modelljeinek adaptálására kísérletet sem tesz. Ellenben a szöveg azt a látszatot kelti, mintha Nyugat-Európában tendencia lenne az osztályismétlés eltörlése a korai évfolyamokon, és csupán néhány ultrakonzervatív és az OECD-méréseknél rosszul teljesítő ország (pl. Németország) ragaszkodna a buktatás avítt eszközéhez. Franciaországgal kapcsolatban annyi információhoz juthatunk, hogy ?csak ciklusonként? lehet évet ismételtetni a diákkal, a szöveg azonban nem említi e ciklus hosszát. Kétéves szakaszról van szó, így már a második évet is lehet ismételni, de még ez sem fedi a valóságot, tudniillik minden évfolyamon lehet ismétlésre köteleznie az adott tanulót a tanárnak. Amennyiben a szülő ezt kifogásolja, egy szakmai alapon összeállított bizottság fog dönteni a kérdésben végérvényesen. Spanyolországgal kapcsolatban a kitekintés pedig elfelejti megemlíteni, hogy az előző oktatási reform keretében bevezetett, 12 éves korig tartó bukásmentességet a jelenlegi oktatási kormányzat nemrég teljesen eltörölte?

A tervezet megengedi, hogy a nyolcadik osztály után és a középiskola között egyes iskolák nulladik évfolyamot indítsanak idegennyelv-tanulásra és informatikai ismeretek bővítésére. Ez a hazai idegen nyelv nem tudásának mai állapotában szükséges kényszernek tekinthető. A baj az, hogy az ehhez szükséges pluszköltségeket nem biztosítja a törvény, így azok megvalósítása ismét a forráshiánnyal küszködő önkormányzatok feladata lenne. Ezen tárgyak oktatása a legköltségesebb. Miből fogják ezt kigazdálkodni?

További hiányossága a szövegnek, hogy nem foglalkozik a továbbtanulás földrajzi esélyegyenlőtlenségének a problémájával. Az egyetemi és főiskolai hallgatók 90 százaléka a középiskolák 56 százalékából jutott be a felsőoktatásba. A maradék középiskolákból (44 százalék) mindössze a hallgatók egytizede került ki (2000. évi adat, Országos Felvételi Iroda). A magyar középiskoláknak tehát majdnem a feléből csak minden kilencedik diák tudott továbbtanulni. Sajnos a helyzet semmit sem javult a felsőoktatás tömegesítése folyamán. Így nem csoda, hogy a kormányzatok által agyonhallgatott problémával állunk szemben.

Végül, de nem utolsósorban a törvénytervezet kísérletet sem tesz arra, hogy az előző kormányok által felhígított tankönyvpiacon minőségi előírásokkal színvonalat javítson. Sok tankönyvet ki lehet dobni a piacra, jó tankönyvből viszont nincs sok. A könyvbizottság lenullázása is a könyvkáoszt generálja. Ez az állapot egy dolgot mindenképp elő tud idézni: a gyermekét más iskolába átírató és a 16 másféle tankönyv megvételére kényszerülő szülő jogos felháborodását. Sajnos a jelenlegi parlamenti erőviszonyok függvényében nincs arra esély, hogy a pártok megakadályozzák az egyértelműen SZDSZ-es indíttatású és lelkületű, romboló hatású tervezet törvényerőre emelkedését.

A szerző történelemtanár

(Magyar Nemzet)

Kóbor János
Eszmeiségünk
2004.05.11 14:29

A mai politikai és társadalmi élet egyik legnagyobb hiányossága a valós ideológiai háttér hiánya. Mindennapi életünket irányító szervezetek irányadói nem az egyértelmu célkövetés, hanem leginkább pillanatnyi, személyes érdekek, s az az ideaháttér, amit mindezek elott a társadalom felé nyilatkoztatnak, csupán érdekszólam, melyek mögött láthatóan nincs realitás. Szomorú és döbbenetes azt látni, hogy ahol szocializmust hirdetnek, ott a gyakorlatban tokések uralkodnak, ahol nacionalizmust hirdetnek, ott a gyakorlatban idegen országba küldik katonáinkat szolgálni.
Egész korunkra jellemzo az a vonás, hogy a pontos fogalmakon nyugvó társadalmi-rendszer jellemvonásait megpróbálják háttérbe szorítani. A kiszámítható és valós döntésekhez célokat szükséges megfogalmazni, s ehhez a célhoz értékrendet, majd e biztos értékrendhez a különbözo problémák tekintetében megoldásokat. Pontosan meg kell határozni azt, hogy az ember célja, és így ez által a nemzetépíto rendszer célja is a boldogság minél jobban való elérése egy méltóságteljes, tisztességes élet által, ennek érdekében a szellemi, erkölcsi, anyagi gyarapodás, és az ehhez szükséges értékeink fejlesztése.

E célok eléréséhez szükséges út meghatározásához több pillérre kell támaszkodnunk, ezek közül a két legfontosabb, melyek az ún. jobboldali gondolkodásmódot is deffiniálták mintegy 200 évvel ezelott, a Krisztusi értékrend, és a nemzetben gondolkodás. Hangsúlyozni kell, hogy a jobboldali és baloldali értékek sokat változtak és részben ki is cserélodtek a 200 év alatt a társadalmi szerkezet megváltozása miatt. Ennek oka lehet például, hogy az eredetileg baloldalra jellemzo szociális érzékenységet inkább a mai jobboldali pártokban lehet felfedezni. Éppen ezért a mi gondolkodásunkat leginkább az elobbi két pillérrel lehet leírni, vagyis a Krisztusi értékrenddel és a nemzetiességgel.
A Krisztusi tanítás legfobb ismérve, hogy a lelki értékeket elotérbe helyezi az anyagi értékekhez képest. Sok-sok példa mutatja azt, hogy az anyagi jólét csaknem független az emberi boldogságtól, házasságtörések, szomorú gyermeksorsok, idegeskedés, félelem, ez jellemzi sokszor az amúgy biztos jólétben élo embereket. Ugyanakkor szegénységben élo családok is élhetnek boldogságban, ezt mutathatja minden mosolyuk. Az anyagi értékek azért szükségesek, hogy általuk biztos jövot teremthessünk magunknak, ne az anyagi megélhetésünkön kelljen minden pillanatban gondolkodnunk, de ennél több szükséges az emberi boldogsághoz.
A Krisztusi tanítás és a Krisztusi életút azt mutatja, hogy kello hittel és alázattal bármilyen teljesítmény elérheto abban az esetben, ha céljaink tiszták, vagyis olyan irányba mutatnak, mely a többi ember számára is kedvezo hatással van. Vagyis minden olyan kezdeményezés pozitív visszacsatolású ösztönzo erot kap, mely embertársaink fejlodését szolgálja. Gondoljunk csak arra, hogy ha idegesek vagyunk, akkor az ráragad környezetünkre is, és egész napi családi vagy munkahelyi tevékenység mehet tönkre, ellenben ha törekszünk minden eronkkel arra, hogy látszólagos teljesítoképességünket túlszárnyalva új ötletekkel, még jobb munkát végezzünk, akkor társaink is új erore kapnak, és mi is új erot és boldogságot kapunk.
A Krisztusi tanítás harmadik legfobb jellemzoje az egyén és társai, mai szóval a társadalom viszonyáról szól. Jézus azt tanította, hogy valójában mindenki egy egészet alkot, ezért a boldogság is akkor érheto el, ha ezt figyelembe vesszük, vagyis minden embert úgy szeretünk, minden ember javát ugyanúgy akarjuk, ahogy saját magunkat, ahogy saját magunkét is. Minden anyának és apának ugyanúgy fáj gyermekének minden könnye, mint ha saját magát érte volna fájdalom, és minden mosoly ugyanúgy ad boldogságot, sot még jobban, mint ha saját maga mosolyogna. Fontos hangsúlyozni, hogy Jézus nem azt mondta, hogy rajtunk kívül az egész világot egybevéve szeressük úgy, mint ha saját magunkat szeretnénk, hanem minden egyes másik embert úgy, mint önmagunkat. Vagyis a társadalom-egyén viszony ideális esetben korántsem egyenloen megosztott, azonban a gond abban van, hogy maga a társadom sem fedi teljesen a tökéletes, lelki világot. Krisztus tanításában ugyanis szerepel az abszolútum, vagyis az, hogy a különbözo tulajdonságoknak van egy abszolútuma, amihez általában viszonyíthatjuk magunkat. E nélkül, még összehasonlítást sem tudunk tenni állapot és állapot között, e nélkül pedig rendszert építeni felesleges. Ezen abszolút társadalomban, melytol mint mondtuk elég messze állunk, az egyén szabadsága tökéletesen megvalósul, és párosul a célként kituzött boldogsággal. A Krisztusi tanítás szerint minden ember vele született joga az, hogy saját maga választhasson életutat, a boldogságot azonban csak akkor érheti el, ha egy az elozo bekezdésben meghatározott módon a társai boldogságát elosegíto tetteket hajt végre. Ebbol az is következik, hogy felesleges olyan társadalomért feláldoznia magát az egyénnek, mely nem a szellemi fejlodésért él, nem ad igaz boldogságot, csak utópiákat. Ellenben ha olyan társadalomért adja tudását és energiáját az egyén, mely szellemi fejlodést produkál, önmaga is boldog és szabad lesz. Olyan társadalmat kell építenünk, ahol az egyén önmaga dönthet fejlodésének útjáról, de csakis olyan keretek között, ahol a társadalom, s így annak minden tagjának eredeti céljai nem csorbulnak, annak szellemi, erkölcsi értékei megmaradnak, lehetoség szerint fejlodnek.
Ehhez a kérdéskörhöz tartozik gondolkodásmódunk másik pillére, a nemzeti gondolkodás. Az ember ugyanis korlátokkal rendelkezik, bár ahogy ezt az elobb elmondtuk, ezeket tágíthatja is. Az ember csupán mintegy 100-200 társa pontos nevét és alakját képes egyszerre fejben tartani. Ahhoz, hogy az elobb elmondottak szerint minden társunkkal szemben ugyanúgy viselkedhessünk, mint saját magunkkal, eloször közvetlen környezetünkben kell felépíteni olyan egységeket, melyekben ezt a szeretetet gyakorolhatjuk. Egyszerre úgy szeretni az egész világ összes emberét, mint önmagunkat, és mindenkirol úgy gondoskodni, mint saját magunkról, az ember korlátai miatt lehetetlenség. Az elobb létrehozott kis közösségekbol kell újabb, nagyobb közösséget alkotnunk, és így tovább.. A társadalom ilyen rétegzodésének nagy pillérei, a család, a nemzet, és a teljes világ lelkének felfogható Isten. Nem gondoskodhatunk a világ egy adott emberérol úgy, mint önmagunkról, ha saját, reánk bízott nemzetünkrol nem tudunk gondoskodni, s arról sem, ha saját, reánk bízott családunkról nem tudunk gondoskodni, s arról sem, ha saját önmagunkkal nem vagyunk teljesen tisztában. A politika gyakorlatilag ezen egységek közül a nemzet ügyeivel, annak szervezésével foglalkozik. Ahogy minden más egységet, úgy kell a nemzetet is felfogni; önálló muködésre alkalmassá tenni, saját belso világát megteremteni, és a szilárd belso után kapcsolatait meghatározni a többi nemzettel. Ki kell emelni, hogy ez a pillér a nemzet, és nem az állam, vagy nem az ország. A rétegzodés meghatározásából következik, hogy az egyes pillérek szellemi vonatkozásban pillérek; vagyis a nemzetet a közös szellemiség, a kultúra fogja össze, nem pedig a közös törvények. A közös törvényeket a közös szellemiség miatt kell megírni, nem pedig fordítva.
Eddig általánosságban szóltunk a nemzetiesség fogalmáról. Van azonban néhány olyan szükséges gondolat is, mely az adott speciális nemzetet illeti meg, jelen esetben bennünket, a Magyar Nemzetet. Minden nemzetnek meg kell találnia azokat az egyedileg rá jellemzo célokat és tulajdonságokat, melyekért és melyek erosítéséért létét szentelnie kell. A Magyar Nemzet hagyományai szerint egy olyan nemzet, melynek feladata oseink hite szerint a Jóisten, és a Nagyboldogasszony, vagyis a lélek, a szeretet Anyaistenének szolgálata. Ezért a Magyar Nemzet tagjainak vele született lehetosége, és kötelessége, hogy a lelki javakban megerosödjön azért, hogy ezeket az értékeket más nemzetek fejlodésére fordítsa. Ennek gyakorlatát jól mutatja történelmünk; Honfoglalás kori híres tanítóink, gyógyítóink, vezéreink, Nemzetünk vezeto szerepe, Európát a külso hódításoktól védo szerepünk, jogrendszert teremto vezetoink, és híres tudósaink is ezt példázzák. Jelenleg Hazánkban újra az elso lépésnél járunk; meg kell találnunk lelki értékeinket, meg kell erosödnünk lelkileg, azért, hogy szolgálatunkat megfeleloen el tudjuk látni. Ehhez hagyományaink és önmagunk ismerete és terjesztése szükséges a legjobban.
Társadalmi berendezkedésünk akkor a legtökéletesebb, ha minden ember, család olyan életet teremthet magának, amelyet szolgálatai alapján megérdemel. Sajnos az utóbbi jónéhány évszázadban a társadalmi rétegzodés, különbözo okoknál fogva felborult. Sok évszázadon át az önmagát jobboldalinak tartó rendszerek halmaza valójában nem is követte ezt az értékelvet, hiszen sokan csupán származásuk alapján jutottak elonyös helyzetbe, holott családjaik szellemiségét már nem is örökölték, nem is vitték tovább. Ma, Magyarországon speciális helyzetben van a társadalmi rétegzodés. A fent említett természetes rétegzodés nem valósul meg, akár anyagi, akár szellemi értelemben. Egy adott küszöbérték alatti havi jövedelem esetében lehet csupán természetes szelekcióról beszélni, a felett az anyagi hátteret az öröklodés, egy adott tokeösszeg felhalmozása teremtette meg. A legszegényebb társadalmi rétegeknek ugyanakkor esélye sincs arra, hogy saját képzésének lehetoségét megteremtse. E problémák kiküszöbölésére kell megbontani a fent említett tökéletes rendszert, és kell tokeátvonást tenni a az említett küszöbérték feletti egyénektol kiindulva az az alatti rétegek felé, valamint kiemelten azon személyek felé, akiket szegénységük akadályoz meg a fejlodésben. Esélyegyenloséget kell teremteni az nemzet egyénei között.

A fentiekben felvázolt gondolkodásmódunk életképességét és vezeto szerepét igazolja az emberi történelem; minden olyan közösség elobb-utóbb válságba került, ahol az ember valódi értékeinek létezését kétségbe vonták, és minden olyan nemzet gyarapodásnak indult, ahol az emberi értékeknek megfelelo, fenti gondolatmenetünkhöz hasonló elméletet dolgoztak ki, ahol viszonyultak az élet osi törvényeihez. A Magyar Nemzet is virágzott egészen addig, míg vezetoi egyáltalán emlékeztek ezen törvényekre, és a nemzet céljaira. Nemzetünk létének és boldogságának kulcsa is abban van, hogy odafigyelünk-e egyáltalán boldogságunk valódi tényezoire, hogy felismerjük-e, minden rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e tenni egymásért, és e tett és e felismerés miatt újra hitünk és büszkeségünk lesz-e önmagunkban, egymásban. Hogy felismerjük-e, hogy se embertársaink arcát, sem a Nap fényét nem találhatjuk meg az út porában, csak akkor, ha fejünket felemeljük, és tesszük azt, ami a dolgunk, és alkotunk, minden csak rajtunk múlik.

(www.jobbik.hu)